Alrovatok
Hazai fejlesztés hozhat áttörést a rákkezelésben
Világviszonylatban is újdonságnak számító, mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozásos eljárást dolgoztak ki az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatói. A módszer hozzájárulhat a többi között a daganatos betegségek korai diagnosztikájához és a célzott kezelés továbbfejlesztéséhez egyaránt.
A hasnyálmirigyrák figyelmeztető tünetei
Az egyik legveszélyesebb daganattípus a hasnyálmirigyrák, részben azért is, mert sokáig semmilyen tipikus tünet nem hívja fel a betegek figyelmét az elváltozásra. Egyelőre nincs olyan bevált módszer, amivel korai szakaszban kimutatható lenne a betegség, ezért kritikus fontosságú, hogy az alábbi tünetek esetén eszünkbe jusson a hasnyálmirigyünk működését is ellenőriztetni.
Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.