Hajhullás: még egy dolog, ami okozhatja - Vérvétellel kell kezdeni a vizsgálatot

Ha hirtelen jelentkezik, erős, foltos, vagy egy-két hónap alatt sem javul a hajhullásunk, irány az orvos! De milyen?

A hajvesztés, hajhullás férfiaknál és nőknél egyaránt jelentősen befolyásolja a lelki egyensúlyt, az önértékelést, az öregedés érzését – ezen keresztül pedig a szociális kapcsolatokat is” – mondja dr. Hatvani Zsófia bőrgyógyász. Már csak emiatt is érdemes minél hamarabb orvoshoz fordulni, hogy visszafordítható, sőt, javítható legyen ez az állapot. A doktornő szerint első körben érdemes a háziorvost felkeresni. A legelső, alap vérképvizsgálatot ugyanis kezdetként érdemes elvégezni ahhoz, hogy kiderüljön: nincs-e esetleg olyan tápanyaghiányunk – például vashiány , amely egyszerűen, a megfelelő pótlás felírásával orvosolható. A góckutatáshoz szükséges további vizsgálatokra is a háziorvos irányíthat el bennünket. Ez utóbbi esetben egyébként érdemes fül-orr-gégész szakorvost is felkeresni, hogy kiderüljön, nem áll-e mandulagyulladás a hajhullásunk hátterében. A fogorvos pedig azt méri fel, nem okozhatja-e egy rossz fog a panaszainkat. Ezekhez képalkotó vizsgálatokra, például fogászati röntgenre is szükség lehet.

hajhullás nő fésüli a haját
Napi nyolcvan-száz szál mínusz már komoly jelzés - Fotó: Getty Images

Minden részlet számít

„Ha a hajvesztés hirtelen indul, jelentős, vagy hajmentes foltok jelennek meg a fejbőrünkön, esetleg viszket, hámlik, piros a fejbőrünk, fontos, hogy a beteg felkeressen egy bőrgyógyászt, mielőtt a probléma súlyosabbá válik” – mondja a szakértő. „Itt a részletes kikérdezés, anamnézis-felvétel és a holisztikus orvosi, szakmai szemlélet segítségével, ha szükséges, egy komplex, de célirányos kivizsgálás indulhat el. A szakorvos először kikérdezi betegét a korábbi, vagy jelenleg is fennálló betegségeiről, a szedett gyógyszereiről, az életmódjáról, sőt, arról is, mennyire stresszes az élete. Ezután szabad szemmel és mikrokamerával is megvizsgálja a fejbőrt, hogy kiderüljön, van-e olyan gyulladás, gombás fertőzés, pikkelysömör, vagy más, hasonló bőrprobléma, amely indokolhatja a tüneteket.

Az alapbetegséget kezelni kell

Amennyiben valamilyen alapbetegségre derül fény, az első lépés az, hogy ennek kezelése megkezdődjön. „A tüneti kezelések ugyanis addig hatástalanok maradnak, amíg például el nem távolították a gyulladásos gócként viselkedő mandulát, vagy nem kezelik a pajzsmirigy-betegséget” – figyelmeztet dr. Hatvani Zsófia, aki azt is hozzáteszi: amennyiben a bőr valamilyen problémájáról van szó, például erőteljes korpásodásról, a bőrgyógyász írhat fel olyan helyileg ható, vényköteles szereket, amelyek egy idő után megszüntethetik a hajhullást.

Rendelői kezelések

Számos olyan kezelése is van lehetőség, amelyek csak a rendelőben végezhetők el. Ezek között ott van a ’Drakula-terápia’ néven is emlegetett PRP/PRF-kezelés, amikor a saját vérlemezkéket tartalmazó vérplazmát juttatják injekcióval a fejbőrbe. A lágylézeres terápia is serkentheti a hajhagymák vér- és tápanyagellátását, de korszerű eljárás lehet az exosoma nevű őssejtes terápia is. „A mezoterápia során pedig helyileg, mikrotűkkel juttatjuk be a haj számára létfontosságú tápanyagokat” – ismerteti a módszer lényegét Dr. Hatvani Zsófia, aki azt is elmondja, hogy ezzel férfias, androgén hajhullás esetén is időt nyerhet a páciens. Érdemes tudni, hogy a kezelések hatása nem azonnali, akár hónapokra is szükség lehet ahhoz, hogy az eredmény teljességében kibontakozzon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!