Áfonya: szuperélelmiszer, de hamar megromlik – ezzel a trükkel viszont akár egy hétig is friss marad

Sokak kedvenc bogyós gyümölcse, az áfonya nemcsak ízletes, de nagyon egészséges is. Sajnos azonban hamar megromlik. Néhány trükköt bevetve viszont tovább elállhat!

Hogyan előzhető meg az áfonya gyors megromlása? – ezzel a kérdéssel foglalkozott nemrég a Rizikometer. Mutatjuk, mit tanácsolnak a szakértők, hogy akár egy hétig is friss maradjon sokak kedvenc bogyós gyümölcse.

fiatal nő üveg tálban lévő áfonyákat tesz a hűtőbe más gyümölcsök mellé
Az áfonyát a hűtő középső részén ajánlott tárolni. Fotó: Getty Images

Így kerülheted el, hogy hamar megromoljon az áfonya

„Az áfonyabogyók nyomódásra igen érzékenyek és gyorsan romlanak, ezért fontos a megfelelő tárolásuk” – figyelmeztette Facebook-követői az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat. Mint írták, ezt a gyümölcsöt mindenképpen hűtőben kell tárolni – azonban ne a zöldséges rekeszbe, hanem a hűtőszekrény középső részére tegyük, ahol nincs annyira hideg!

A bogyókat egy papírtörlővel kibélelt lapos edényben rendezzük el egy rétegben! A gyümölcsöket csak közvetlenül fogyasztás előtt mossuk meg, hideg vízben! Emellett már a vásárláskor is ajánlott résen lenni: a szemek feszesek, sötétkékek és matt felületűek legyenek. A puha, fényes vagy sérült bogyókat inkább ne vegyük meg!

Ha mindezekre odafigyelünk, az áfonya akár 5-7 napig is friss marad. Ha azonban ennyi idő alatt sem tudjuk mindet megenni, akár le is fagyaszthatjuk, hiszen úgy is csupán minimálisan veszít a tápértékéből.

Az áfonya ezért egészséges

Az áfonya egyébként nemcsak finom, hanem egy igazán sokoldalúan felhasználható szuperélelmiszer is, hiszen tele van értékes tápanyagokkal, például folsavval, káliummal, cinkkel, vassal és antioxidáns hatású antocianinokkal is. Ehetjük magában, de tehetjük akár müzlikbe, süteményekbe, turmixokba is.

A KalóriaGuru.hu kalkulátora szerint 100 grammnyi áfonya elfogyasztásával 46 kilokalóriányi energiához, 0,4 gramm fehérjéhez, 0,1 gramm zsírhoz, 8,3 gramm szénhidráthoz – ebből 4,2 gramm cukor –, valamint 3,6 gramm rosthoz juttathatjuk a szervezetünket. Ez a mennyiség fedezi továbbá a napi ajánlott C-vitamin-bevitel 17,5, a mangánszükséglet 13,4, valamint az E-vitamin-igény 11 százalékát is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!