Olívaolajjal a hólyagrák ellen

Egy új kutatás szerint napi 53 grammnál több sajt másfélszeresére növeli, a mindennapos olívaolaj-fogyasztás viszont felére csökkenti a húgyhólyagrák kialakulásának kockázatát.

Kutatók szerint míg a húsokban és tejtermékekben megtalálható telített zsírsavak megnövelik a daganatos betegségek kialakulásának veszélyét, az olyan egészséges zsiradékok, mint amelyek például az olívaolajban találhatóak, valamilyen szintű védelmet nyújtanak.

A vizsgálathoz kétszáz olyan embert kérdeztek meg, akik húgyhólyagrákban szenvedtek, és az adataikat összehasonlították olyanokéval, akiket a tumor nem támadott meg. Az eredmények szerint a kismértékű sajtfogyasztás nem volt hatással a betegségre, a kialakulás valószínűsége azonban ötven százalékkal nőtt akkor, ha a napi mennyiség elérte az 53 grammot. A belga és holland kutatók az eredmények ellenére túl szűknek találták a megfigyelt csoportot, és további vizsgálatokat kezdeményeztek.

Egyéb ételek, mint a margarin, hal, csirke vagy tojás nem játszottak nagy szerepet a daganatos megbetegedésekben. Azt azonban eddig is tudtuk, hogy a telített zsírokban gazdag étrend a felelős azért, hogy a nyugati országok lakossága körében a legnagyobb a húgyhólyagrákban szenvedők aránya. Noha az olívaolajban és növényekben gazdag mediterrán étrend megvédene a betegségből, az ott élők a sok dohányzás miatt vannak hasonló veszélynek kitéve.

Nagy-Britanniában, ahol az elmúlt évtizedben 13 százalékkal nőtt a sajtfogyasztás, évente tízezer áldozatot szed a húgyhólyagrák, és a dohányosok négyszer gyakrabban betegszenek meg benne. Egyéb kockázati tényezők még az egyes munkahelyeken fellelhető veszélyes kémiai anyagok, és az is, ha valaki már szenvedett egyszer ebben a betegségben.

A különböző tanulmányok eddig egymásnak ellentmondó eredményeket mutattak ki arról, hogy a zsírok, zsiradékok mennyiben tehetőek felelőssé a rákért. E legutóbbi kutatásról így nyilatkoztak a szakemberek: "Úgy találtuk, hogy az olívaolajnak kimondottan pozitív hatásai vannak, és eredményeink alapján a sajtfogyasztás növeli a daganat kialakulásának kockázatát, ennek megerősítésére azonban további kutatások szükségesek."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!