Innen tudhatod, hogy megromlott az étolaj

Mint a legtöbb élelmiszer, előbb-utóbb az olaj is veszíthet minőségéből, és akár meg is romolhat. Mutatjuk, miből ismerheted fel, ha már eljárt felette az idő.

Honnan tudhatjuk, hogy egy étolaj megromlott? – vetette fel a kérdést egy közelmúltbeli Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfogyasztással foglalkozó Rizikometer. Mint írták, az olaj eltarthatóságát nagyban befolyásolja a termék fajtája, valamint az is, hogy megfelelően tároljuk-e.

egy palacknyi étolaj a fa asztalra fektetve
Mint a legtöbb élelmiszer, előbb-utóbb az olaj is veszíthet minőségéből, és akár meg is romolhat. Fotó: Getty Images

Van, ami csak 2 hónapig áll el

„Az étolajos palackon mindig megtalálható a minőségmegőrzési dátum, ez azonban csak a bontatlan termékre vonatkozik, és arra is csak akkor, ha az olajat fénytől védett, hűvös helyen tárolták” – figyelmeztettek a szakértők. Kitértek azonban arra is, hogy a felbontás utáni eltarthatóság az olaj fajtájától és az előállítás módjától is függ. A hidegen sajtolt olajok – úgymint a lenmag-, a dió- vagy a tökmagolaj – például legfeljebb 2 hónapig állnak el, az olívaolaj ugyanakkor akár másfél évig is megőrzi minőségét.

Ilyen a romlott olaj 

A levegő hatására azonban idővel minden olajban megindulnak oxidációs folyamatok, amelyek miatt a termék avasodik, kellemetlen lesz a szaga és az íze. „A romlott olaj felismerése nem nehéz, mivel általában savanykás vagy dohos szaga van. Ha a kinézete, az állaga, az illata vagy az íze eltér a megszokottól, akkor már nem ajánlott elfogyasztani” – mutattak rá a bejegyzésben.

Persze kivétel mindig akad. Az olívaolaj például idővel ugyan kicsapódhat, fátyolossá válhat vagy üledékesedhez, ez mind természetes, és nem utal romlásra. Ha tehát az olaj íze és illata olyan, mint lenni szokott, nyugodtan elfogyasztható.

Ez történik, ha rossz helyen tárolod a növényi olajakat

Dió-, lenmag-, szőlőmag-, kókusz- és avokádóolaj – csak néhány a manapság annyira népszerű növényi olajok közül. Fontos tudni azonban, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan tárolod otthon ezeket a ritkábban használt, speciális olajfajtákat, mert meggondolatlanságodat akár az egészséged is bánhatja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!