Ennyi kávé már árthat a szívnek

Egy új kutatás megállapította, hogy a napi 400 milligrammnál több koffein rendszeres fogyasztása esetén nagyobb eséllyel alakulnak ki szív- és érrendszeri problémák.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal ajánlása szerint napi 400 mg-nál több koffeint nem ajánlott fogyasztania egy egészséges felnőtt embernek. Egy új tanulmány szerint viszont ennek az, ha valaki rendszeresen 400 mg, vagy annál is több koffeint fogyaszt, az árthat a szív egészségének - foglalta össze az eredményeket a Health.com.

A kutatók 92 egészséges, 18 és 45 év közötti ember adatait elemezték. Mindegyikük vérnyomása normális volt. Többek között azt is dokumentálták, hogy az egyes résztvevők mennyi koffeint fogyasztottak naponta teából, kávéból és szénsavas italokból, például kólából vagy energiaitalokból.

A résztvevők közel 20%-a naponta legalább 400 mg koffeint fogyasztott, ami négy csésze kávé, két energiaital vagy 10 doboz üdítő elfogyasztásának felel meg.

Kimutatták, hogy ennyi koffein fogyasztása jelentősen befolyásolja a résztvevők autonóm idegrendszerét, és idővel megemeli a szívritmusukat és a vérnyomásukat.

Az eredmények még súlyosabbak voltak azoknál, akik rendszeresen naponta több mint 600 mg koffeint fogyasztottak. „A vegetatív idegrendszerre gyakorolt hatása miatt a rendszeres koffeinfogyasztás az egyébként egészséges embereket a magas vérnyomás és más szív- és érrendszeri problémák kockázatának teheti ki” - írta Dr. Nency Kagathara, a kutatás szerzője egy sajtóközleményben.

Így hat a koffein a szívre

A koffein és a szív- és érrendszer közötti kapcsolat jól ismert. Egyrészt a koffein szűkíti az ereket és megemeli a vérnyomást. A megemelkedett vérnyomás növeli a szív terhelését, ami hosszú távon néha szívelégtelenséghez és rendellenes szívritmuszavarokhoz vezethet.

A vérnyomás és a szívfrekvencia emelkedése azonban általában rövid távon jelentkezik a koffeinfogyasztás után, és a rendszeres koffeinfogyasztóknál kevésbé erőteljes.

A szervezet képes alkalmazkodni a rendszeres koffeinfogyasztáshoz, így ezek a változások jobban észrevehetőek azoknál az embereknél, akik nem fogyasztanak rendszeresen koffeint” - mondta Dr. Jason Hopper kardiológus a portálnak.

kávé koffein
Illusztráció. Fotó: Getty Images

A kávé, tea és más koffeintartalmú italok fogyasztásával kapcsolatos kutatások mégis vegyes eredménnyel zárultak. Bár megvannak az előnyei és a hátrányai, az ugyanakkor elmondható, hogy a koffein mértékletesen fogyasztva nem káros. 

Az sem mindegy, hogy milyen formában van a koffein. „Az energiaitalok gyakran nemcsak a napi ajánlott koffeinmennyiséget haladják meg, hanem hozzáadott cukrot és további összetevőket, például nitrogén-oxidot is tartalmaznak” - mondta Dr. Amber Core dietetikus a Health.comnak.

A hozzáadott cukrok hozzájárulhatnak a szív rosszabb egészségéhez, és a súlygyarapodás és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának is kitehetik az embert.

A nitrogén-oxid pedig növelheti a vér oxigéntartalmát, ami nem ajánlott a már meglévő szívbetegségben szenvedőknek, tette hozzá Core.

De még ha az egészségesebb koffeintartalmú italokat választjuk is, mindenképpen fontos, hogy ne fogyasszunk túl sokat belőlük. "Ha álmatlanságot, nyugtalanságot, szapora szívverést vagy gyomorpanaszokat tapasztalunk, ezek annak a jelei lehetnek, hogy túl sok koffeint fogyasztunk" - mondta Hopper. Ilyen esetben vegyünk vissza a koffeinből: de hogy milyen mértékben, az egyéni szinten más lehet, mivel függ attól is, hogy mennyi koffeint fogyasztunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!