Csökkenti a magas vérnyomást az izmok nyújtása

A nyújtás sokkal jobban csökkenti a vérnyomását a már eleve hipertóniával élőknél vagy azoknál, akiknek emelt szintű kockázata van a magasvérnyomás-betegség kialakulásának - olvasható egy kanadai tanulmányban.

Az orvosok terápiás eszköztárának már régóta része a séta, hiszen ezzel is segíthetnek a pácienseiknek a vérnyomáscsökkentésben. A magas vérnyomás a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőinek élén áll, és ráadásul ez az egyik legkönnyebben orvosolható rizikófaktor, melynek minimalizálása hozzájárul az általános halálozás mérsékléséhez. Egy friss, a Journal of Physical Activity and Health című folyóiratban publikált tanulmányban most azt mutatták ki, hogy a nyújtás a hipertóniával küzdő emberek kezelésének alapvetően fontos eleme.

A napi nyújtást rendkívül egyszerű beilleszteni a hétköznapi rutinunkba.
A nyújtást könnyű és érdemes is beilleszteni a napi rutinba. Fotó: Getty Images

"Mindenki úgy gondolja, hogy a nyújtás kizárólag az izomzat nyújtásához járul hozzá" - mondta dr. Phil Chilibeck, a kanadai University of Saskatchewan kineziológia professzora, a tanulmány társszerzője a MedicalNewsToday.com-nak. "Ám amikor nyújtjuk az izmainkat, azzal együtt az izmokat tápláló véredényeket, az artériákat is nyújtjuk. Ha csökkentjük az artériák merevségét, az csökkenti véráramnak való ellenállást is" - tette hozzá. Semmi nem emeli meg jobban a vérnyomást, mint a véredények véráramnak való ellenállása. Már korábbi kutatásokban is bebizonyították, hogy a nyújtás csökkenti a vérnyomást, de ez a kutatás az első, amelyik egy kísérletben szembeállítja és összehasonlítja a séta és a nyújtás hatását.

A sétát se hagyják azért abba

Chilibeck professzor és kollégái véletlenszerűen kiválasztottak összesen 40 férfit és nőt (az áltagéletkoruk 61 év volt), és két csoportra bontották őket a nyolchetes kísérleti időszak alatt: az egyik csoport tagjai heti öt napon végeztek napi 30 perces, egész testre kiterjedő nyújtó gyakorlatokat, a másik csoport pedig ugyanilyen gyakorisággal, ugyanennyi időn keresztül lendületesen sétált. Minden résztvevőnek emelkedett szintű vérnyomása vagy első fokú hipertóniája volt a kutatás kezdetén. A kutatási szakasz előtt és után a szakemberek megmérték a páciensek vérnyomását ülés és fekvés közben, majd 24 órás vérnyomásmérővel is felszerelték az alanyokat - ez számít a pontos vérnyomásmérés általánosan elismert módszerének.

A vérnyomáscsökkentés céljából végzett sétát feltétlenül folytatni kell, ám be kell iktatni nyújtó szakaszokat is. A sétáló csoport például több testzsírt adott le a csípő tájékáról a nyolchetes periódus végére.

"Semmiképpen sem szeretném, ha a kutatási eredményeink miatt bárki is abbahagyná a jól bevált aerob testmozgását. A séta, a kerékpározás, a sífutás jó hatásfokkal csökkentik a testzsír, a koleszterin és a vércukor szintjét." Bár a kísérleti protokoll napi 30 perces nyújtó gyakorlatot írt elő, de a professzor szerint hasonlóan jó hatása van annak is, ha rövidebb ideig végzünk olyan nyújtó gyakorlatokat, amelyek a láb nagy izmaira, például a combizmokra koncentrálnak. A jógának is hasonló vérnyomáscsökkentő hatása van.

A nyújtásban az a nagyszerű, hogy rendkívül egyszerű beilleszteni a hétköznapi rutinunkba. Nem vagyunk kitéve az időjárás szeszélyeinek, nem terheli meg az ízületeinket, és ez nagyon jó hír az ízületi betegségben szenvedőknek. Ráadásul nem igényel túl sok időt, sokakat pedig éppen a túl nagy időráfordítás tart vissza a rendszeres testmozgástól. "Az esti lazításkor ahelyett, hogy a kanapén üldögélnénk, inkább feküdjünk le a földre, és nyújtsunk tévénézés közben" - javasolta a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!