A januári búskomorság ellen ezt tehetjük

Az ünnepek utáni szürke, hűvös napoknak sem kell szomorúan telniük. Néhány betartható tanács segíthet elkerülni a januári búskomorságot.

Elteltek az ünnepek, a legtöbben még próbálunk visszarázódni a hétköznapokba. Közben viszont odakint hideg van és már kora délután sötétedik - így nem is csoda, ha sokan úgy érezzük, úrrá lesz rajtunk a búskomorság. Egy brit pszichológus még az év legszomorúbb napját is meghatározta - úgy véli, ez január harmadik hétfője, aminek az angolszász országokban neve is van: Blue Monday, vagyis szomorú hétfő. Aki máris a naptárért nyúl, hogy idén melyik nap lesz ez, annak gyorsan eláruljuk, hogy 2020-ban január 20-ára esik. De ne hagyjuk, hogy az év eleji letargia úrrá legyen rajtunk! Mutatjuk, mit tanácsolnak a szakértők!

szomorúság, lehangoltság, búskomorság, letargia, január, tél, hideg,
Az ünnepek után könnyen eluralkodhat rajtunk a búskomorság. Fotó: iStock

Mozduljunk ki, mozduljunk meg

A hideg miatt télen nem szívesen mozdulunk ki a lakásból, inkább a kedvenc sorozatainkat nézzük betakarózva és teát szürcsölgetve. Ez néha rendben is van így, az állandósult szomorúság elűzésében azonban sokat segíthet ha friss levegő és napfény ér minket. Egy kis szabadtéri séta ebédidőben vagy a szabadtéri sportolás nemcsak a munkahelyi produktivitást, hanem elégedettségi szintünket is növeli, de hozzájárul a stresszt-szintünk csökkentéséhez is.

A januári extra stressz sokaknak a decemberi túlköltekezésből táplálkozik, ezért nagyon fontos az is, hogy megpróbáljuk rendezni egy kicsit az anyagi helyzetünket. Első lépésként nézzük át, mennyit költöttünk, és találjuk ki, hogyan húzhatjuk meg átmenetileg a nadrágszíjat, amíg újra egyenesbe jövünk. Érdemes mindent felírni, jegyzeteinket pedig év végén újra átolvasni, hogy ezúttal már megelőzzük a túlköltekezést.

Mondjunk igent a társasági életre

Így érdemes kezdeni az új évet - kattintson!

Az ember társas lény, ezt mindannyian tudjuk. Épp ezért a januári szomorúsággal is könnyebben megküzdünk, ha segítségül hívjuk a szeretteinket, barátainkat - ha épp messze vannak tőlünk, akkor legalább telefonon beszéljünk velük hetente néhányszor. Aki pedig otthon dolgozik , és emiatt egész napokat tölt egyedül, annak jó ötlet lehet, ha egyszer-egyszer beül egy kávézóba vagy egy közösségi irodába. Még ha nem is beszélget ott másokkal, akkor is a kötődés és a közösséghez tartozás érzését fogja erősíteni az, ha vannak mások is a közelben.

Az újévi fogadalmakkal viszont érdemes óvatosan bánni. Ha ugyanis nem reális célt fogalmazunk meg, akkor csak még több stresszt és bűntudatot generálunk magunkban. Csak akkor ragaszkodjunk a kitűzött célunkhoz, ha úgy érezzük, motivál minket, és hozzájárul mentális egészségünk megőrzéséhez.

Forrás: allwork.space

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!