Ez a hiba majdnem egy egész család halálát okozta

„Ha nyílt égésterű kazánod van, ami egy szellőzés nélküli helyiségben helyezkedik el, nincsen az ablakokba légbevezető beszerelve, és szerinted nem szükséges a szén-monoxid-érzékelő, akkor te is merészen élsz” – írta figyelemfelhívó Facebook-posztjában az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A bejegyzésben egy közelmúltbeli eseményről is beszámoltak, ahol az óvatlanság majdnem egy egész család életébe került.

A szén-monoxid csendes gyilkos. Nem válogat és nem különböztet meg évszakokat, éppen ezért nem csupán télen, hanem az egész évben veszélyt jelent ránk – erre hívták fel a figyelmet friss Facebook-posztjukban a tűzoltók.

Mint írták, ebben az évben már 516 esetben riasztották a tűzoltókat szén-monoxid-mérgezés miatt. Ebből 75 júniusban történt, 14 eset pedig az elmúlt két napban. Ezek egyikét részletesebben is ismertették.

szén-monoxid-mérő
Nem véletlenül hívják csendes gyilkosnak a szén-monoxidot. Fotó: Facebook/FKI archívum

Rosszul lett egy anya és két gyermeke

Kedden este fél 11-kor érkezett egy segélykérés a 112-es számra. A bejelentés szerint a XIII. kerületi Visegrádi utcában, egy ötemeletes társasház földszinti lakásában lett rosszul egy középkorú nő, valamint egy 7 és egy 10 éves gyerek. Mint kiderült, panaszaikat a szén-monoxid jelenléte okozta.

A légzőkészülékben lévő tűzoltók már a társasház belső udvarán is ki tudták mutatni a mérgező gázt, amelynek a koncentrációja a lakás felé haladva egyre erősebb volt. A problémát egy vízmelegítéshez használt gázkazán okozta, amely egy szellőzés nélküli szobában volt, és zárt ablakok mellett működött – közölték.

A lakásban szén-monoxid-érzékelő nem volt, így a vakszerencsén múlt, hogy nem történt hármas tragédia – tették hozzá.

67 embernek kellett elhagynia az épületet

A szén-monoxid-szivárgás miatt a társasház mind az öt emeletét kiürítették. Ez emeletenként hat lakást jelentett. Összesen 67 ember hagyta el átmenetileg az épületet, és BKK által biztosított buszon vártak, amíg a tűzoltók átszellőztették a lakást a nagyteljesítményű ventillátorokkal.

A tűzoltók egyébként már korábban is felhívták a figyelmet arra, hogy az életével játszik, aki nem körültekintően használja a gázkészülékeket. A tűzoltók korábbi posztja alapján az alábbiakat érdemes betartanod, ha nem szeretnéd veszélybe sodorni magadat és családodat.

  • Ne takard el a szellőzőnyílásokat!
  • Folyamatosan biztosítsd a friss levegőt a gázkészülékkel felszerelt helyiségekben!
  • Minden évben nézesd át a készüléket egy szakemberrel!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!