„Azt hittem, összedől a ház, félelmetes volt” – így élték meg a lakók az inárcsi földrengést

Földrengés volt Inárcs közelében csütörtök este, amelytől nem csupán az emberek, de az állatok is igencsak megrémültek. Mutatjuk, hogyan élték meg a közelben lakók.

„A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint 2025. október 16-án, helyi idő szerint 19 óra 17 perckor 2,1-es magnitúdójú földrengés keletkezett a Pest vármegyei Inárcs közelében. A földrengést az epicentrum közelében érezhette a lakosság” – osztotta meg Facebook-oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Posztjukhoz többen is hozzászóltak, és megosztották saját tapasztalataikat.

„Nagyon megijedtem”

„Inárcson élek, azt hittem, hogy összedől a ház. Félelmetes volt” – írta az egyik hozzászóló. Mások is megerősítették, hogy érezték a rengést, de nem csupán Inárcson, hanem Dabason, Felsőbesnyőn, Kakucson és Örkény szélén is. Többen mély, morajló hangot is hallottak.

„Robbanásszerű hanggal futott végig a házunk alatt keresztbe, beleremegett a ház, nagyon megijedtem!” – írta egy másik kommentelő. Többen beszámoltak arról is, hogy házi kedvenceik is érzékelték, hogy valami szokatlan történik. „Azt hittem valami neki csapódott a háznak, a cicáim is hatalmasat ugrottak” – írt egy szintén inárcsi Facebookozó, kakucsról pedig azt jelentette valaki, hogy a furcsa, morajló hang hallatára a kutyák nagy ugatásba kezdtek.

A kommentelők közé a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium is bekapcsolódott. Ők azt kérték, hogy aki érezte a földrengést, töltse ki ezt a kérdőívet.

Egy 2006-os földrengést azóta is emlegetnek

A hozzászólók között akadtak olyanok is, akik nem a mostani, hanem egy jóval korábbi földrengésről meséltek. A Vecsési járásban 2006. december 31-én 14:39-kor 4,1-es erősségű földrengés volt. Ecseren morgó hang kíséretében néhány másodpercig rázkódtak az épületek, egy időre pedig az áram- és a telefonszolgáltatás is megszűnt. Az események máig élénken élnek az érintettek emlékeiben.

„A székkel együtt arrébb csúsztam, előtte olyan volt a hang, mintha nagy vesszőseprővel sepernének, hangos susogás. Pár ház fala meg is repedt” – írta az egyik vecsési lakos. „Én is emlékszem. A poharak csörömpöltek a konyhaszekrényben. Félelmetes volt” – írta másikuk. „Egyedül voltam otthon akkor, a lakótelepen laktunk a földszinten, még a parketta is hullámzott. A frász jött rám” – fogalmazott egy harmadik kommentelő. De van olyan is, aki arra emlékszik, hogy mindenki kirohant a házából, és sokan azt hitték, hogy a reptéren volt robbanás és azt érezték.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!