A kádban vesztette eszméletét. Ez okozta a bajt

Nem sokon múlt annak a 45 év körüli nőnek az élete, aki a napokban a mentők segítségére szorult. A beteg fürdés közben lett rosszul, és még éppen időben szólt erről a párjának, rögtön utána ugyanis eszméletét vesztette.

„Fürdés közben lett rosszul az a 45 év körüli nő, akihez párja az ÉletMentő applikáción keresztül kérte a mentők gyors segítségét Budapesten. A nő hirtelen furcsán kezdte érezni magát, így férjét hívta segítségül, majd eszméletét vesztette” – számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat a Facebook-on.

csukott szemű nő fekszik a kádban
Majdnem az életébe került, hogy nem volt otthon szén-monoxid-érzékelő. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Ez okozta a bajt

A tájékoztató szerint a mentők perceken belül a helyszínre értek, és ahogy beléptek a fürdőszobába, azonnal riasztani kezdett a náluk lévő szén-monoxid-érzékelő. Akkor tehát már biztos volt, hogy a nő szén-monoxid-mérgezést szenvedett.

„Mivel a beteg a kádban feküdt, gyors kimentésre nem volt lehetőség, így a mentők rögtön szellőztetni kezdtek, oxigént biztosítottak a betegnek, és gyorsan elhagyták a veszélyes helyszínt. Amíg a katasztrófavédelem szakemberei megérkeztek, a mentők a nyitott ablakon keresztül figyelték a beteg állapotát, aki a terápia hatására rövid időn belül magához tért” – ismertették a posztban. A tűzoltók segítségével végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget.

Így kerüljük el a szén-monoxid-mérgezést
A magas számláktól tartva teljesen érthető, hogy sokan igyekeznek spórolni a fűzésszezonban. Van azonban egy eszköz, amelyre nem érdemes sajnálni a pénz: a szén-monoxid-érzékelő. Mutatjuk, miért.

Gyakoribb, mint gondolnánk

A fenti eset sajnos nem egyedi. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közelmúltbeli beszámolójából például kiderült, hogy március első hétvégéjén 18, a 2023-as év addig eltelt részében pedig már 200 szén-monoxid-riasztáshoz vonultak ki a tűzoltók. Csak idén már hatvanhárom embert kellett szén-monoxid-mérgezéssel ellátniuk, hárman pedig életüket vesztették.

szén-monoxid-mérgezés

A szén-monoxid egy színtelen és szagtalan mérgező gáz, amely komoly rosszullétet, súlyos esetben pedig akár halált is okozhat. A katasztrófavédelem munkatársai ezért azt tanácsolják, ha nyílt égésterű fűtőeszközöd van – tehát be tudsz nyúlni az égéstérbe és látod a lángot –, akkor mindig legyél résen. A baj sajnos bármikor megtörténhet, nem csak akkor, ha elmulasztottad a készülék karbantartását. A legjobb, ha van otthon szén-monoxid-érzékelőd, de emellett persze az sem árt, ha ismered a szén-monoxid-mérgezésre utaló jeleket.

A szén-monoxid-mérgezés leggyakoribb kezdeti tünete a fejfájás, a gyengeség, a zavartság és a hányinger. Később viszont az alábbi panaszok is jelentkezhetnek:

  • alsó végtagi izomgyengeség,
  • vizelési és székelési inkontinencia,
  • gondolkodási problémák,
  • légzési nehézségek,
  • görcsök,
  • szívritmuszavar,
  • kóma.

„Ne gondold, hogy csak fáradt vagy, levert vagy, jön a front vagy rosszat ettél! Ha fáj a fejed, a hányinger kerülget, nehezen veszed a levegőt vagy az izomzatod görcsöl, nyiss ablakot! A szellőztetés minden évszakban ajánlott, de egy ilyen helyzetben az életedet tudja megmenteni” – figyelmeztetett a katasztrófavédelem. Hozzátették, hogy ha szén-monoxid-mérgezésre gyanakszol, ne állj a szellőztetésnél: mielőbb menj ki a szabadba, és hívd a 112-t!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.