Ehhez még 50 felett sincs túl késő

Magyarország kétharmada elhízott és túlsúlyos, és ha nem változtatunk ezen, akkor a súlyfelesleg nyomán rengeteg betegségünk – például ízületi probléma, diabétesz vagy kardiovaszkuláris betegség – alakulhat ki. Mivel ezek a problémák főként az idősebb korosztályt veszélyeztetik, nagyon fontos, hogy 50 felett fokozottabban odafigyeljünk az egészségünkre.

Manapság egyre hosszabb életre számíthatunk, tehát egyre hosszabbak lesznek a nyugdíjas évek, azonban a gyermekvállalás ideje is jelentősen kitolódott. Így mire az ember nagyszülő lesz, már szinte biztosan 50 felett van, és ha nem tartja karban az egészségét, akkor nem tudja majd kiélvezni az unokával együtt töltött időt. Ilyenkor sem késő azonban életmódot váltani – hívta fel a figyelmet Miháldy Kinga dietetikus, a Duna Televízió Almárium című műsorában.

mosolygó idősebb nő
Kis lépésekkel is óriási változást érhetünk el a dietetikus szerint. Fotó: Getty Images

Az egészség három pillére

A változókor nagyon sok mindennel jár együtt, a hormonváltozások egyeseknek komoly terheket okozhatnak, és ez nem csak a nőket érintheti. Ám ha odafigyelünk az életmódunkra, akkor a kellemetlen panaszokat is mérsékelni tudjuk.

„Mindenképpen oda kell figyelni arra, hogy milyen módon táplálkozunk és mennyit mozgunk. A harmadik nagyon fontos dolog pedig – vagy talán a legfontosabb – a folyadékfogyasztás, hiszen a folyadék átmossa a szervezetünket, és a tápanyag-hasznosulásban is nagy szerepet játszik az, hogy mennyire vagyunk hidratáltak” – magyarázta a szakember.

A kis lépések is számítanak

A műsor második részében a dietetikus rámutatott, hogy az időszakos fogyókúra helyett sokkal célszerűbb tartósan megváltoztatni bizonyos szokásainkat. Jó ötlet például elhagyni a cukrot a kávéból és a teából, illetve kerülni a hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszerek. Érdemes visszafogni továbbá a sófogyasztást is, valamint naponta sétálni egyet a szabadban.

Hogyan segítheti egy dietetikus a fogyást?
Kevesebb étel, több testmozgás – sokan ebben a kettőben látják a sikeres fogyás kulcsát. A tartós testtömegcsökkentés érdekében azonban több dologra is oda kell figyelni, és érdemes szakemberek segítségét is igénybe venni. Mutatjuk, miért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!