Eper: a koleszterinszintnek is jót tesz

Napi fél kiló eper elfogyasztása jelentősen csökkenteti a "rossz" koleszterin és a trigliceridek szintjét, de más egészségügyi előnyökkel is jár - derítették ki spanyol és olasz tudósok.

Az vér összetételére .

A kutatásban 23 egészséges önkéntes vett részt, akik egy hónapon keresztül naponta 500 gramm eperrel egészítették ki az étrendjüket. A kísérlet elején és végén is vért vettek az önkéntesektől.

Eperrel a rossz koleszterin ellen (Fotó: beantownbaker.com)

Úgy találták, az összkoleszterinszint, a rossz (LDL) koleszterin szintje és a trigliceridek szintje egyaránt szignifikánsan csökkent, átlagosan közel 15 százalékkal. A "jó" koleszterin (HDL) szintje azonban nem változott. Emellett az eperfogyasztás pozitív hatással volt a vérlemezkék működésére, megerősítette a vörösvérsejteke és emelte a szérum antioxidáns biomarkerek szintjét is. A pozitív hatások nagyjából 15 napig tartottak, ezek után az értékek visszakerültek az eper-kúra előtti szintjükre.

Azt még nem sikerült pontosan meghatározni, hogy az eper melyik összetevője a felelős ezekért a kedvező hatásokért, de az Università Politecnica delle Marche kutatói szerint a gyümölcsben található anthocianinok (vagyis az eper színét adó vegyületek) vannak jótékony hatással a szervezetünkre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

A sok napsütés mellett az ország északkeleti felén-harmadán lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott fordulhat elő több helyen zápor, zivatar. Nyugat felé haladva csökken a felhőzet mennyisége és a csapadék esélye. Az északi, északnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között valószínű. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra