Madárinfluenza: a bolti marhahúst is ellenőrizni kell

Az amerikai hatóságok mintákat gyűjtenek a kereskedelmi forgalomban kapható marhahúsokból madárinfluenza nyomait keresve, miután az elmúlt hetekben számos tehenészetben felütötte a fejét a fertőzés.

Március vége óta kilenc amerikai állam összesen 34 tehenészetében igazolták a hatóságok az állatok H5N1 influenzavírussal való fertőzöttségét – írja a Reuters hírügynökség. Sőt, mint arról április elején beszámoltunk, Texasban emberi megbetegedést is regisztráltak. Az Egyesült Államok járványügyi hivatal (CDC) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) továbbra is alacsonynak tartja a madárinfluenza közegészségügyi veszélyét, ezzel együtt magasabb a fertőzés kockázata olyan személyek esetében, akik fertőzött állatokkal érintkeznek.

Szakértők szerint ráadásul a járvány kiterjedtebb lehet, mint azt a hivatalosan feljegyzett esetek mutatják. Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) legfrissebb vizsgálata során ugyanis a boltokba kerülő tejek egyötödében kimutatta a madárinfluenza maradványait, még ha a pasztörizálás laboratóriumi eredmények szerint hatékonyan ki is irtja a vírust. Mindezek tükrében a mezőgazdasági minisztérium (USDA) úgy határozott, hogy mintavétel után PCR-teszteket hajt majd végre a kereskedelmi forgalomba kerülő marhahúsokon is, ugyancsak madárinfluenza nyomai után kutatva.

Az intézkedésre azért van szükség, mert a tejelő tehenek egy részét, ahogyan megöregszenek, szintén levágják, húsuk pedig így bekerül az élelmiszerláncba. Húsmarhák körében mindeddig nem jegyeztek fel madárinfluenzás fertőzést.

Borítókép: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Nyugat-Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott számíthatunk a legnagyobb számban záporra, akár felhőszakadással kísért zivatarra. A középső országrészben kevesebb helyen lehet csapadék. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet egyre több helyen erős, viharos közeli széllökések kísérik. A hőmérséklet késő estére 15 és 21 fok között alakul. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra