Július 1-től így foglalhatsz időpontot az orvoshoz

Az Egészségablak applikációban és a 1812-es telefonszámon is lehet majd időpontot foglalni.

Ma az emberek legfontosabb elvárása az egészségügy szervezésével foglalkozók felé az, hogy minél hamarabb bejussanak az orvoshoz – fogalmazott a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Mátraházán, a Magyar Kórházszövetség XXXVI. Kongresszusán. Rétvári Bence a Századvég tavaly novemberi felmérése alapján azt is elmondta, hogy a megkérdezetteknek csaknem fele szerint leginkább az időpontfoglalás egyszerűsítésére lenne szükség az egészségügyi ellátásban. Ennek elősegítésére a járóbeteg-irányítási rendszerben (JIR) július elsejétől megnyílik az időpontfoglalás és módosítás lehetősége az Egészségablak applikációban, valamint a 1812-es telefonszámon.

Az államtitkár arra is kitért: azért is segíteni kell az orvosokhoz való bejutást, mert az időpontfoglalás egyszerűsítése mellett az emberek számára az is fontos, hogy kevesebb legyen a várakozási idő. Mint arra rámutatott: az időpontfoglalás lehetőségével az orvosok és ápolók mentesülhetnek annak adminisztrációs terhei alól, és a betegek kezébe kerül a választás, hiszen a megadott időablakból kiválaszthatják majd a számukra megfelelőt. 

Korábban arról számoltunk be, hogy március elsejétől számos esetben a háziorvosok személyesen kötelesek időpontot foglalni betegeik helyett a beutalóhoz kötött vizsgálatokra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +24 °C
Minimum: +11 °C

A gomolyfelhő-képződésből elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk. A zivatarokat néhol felhőszakadás, illetve erős széllökések kísérhetik. A zivataroktól függetlenül csak helyenként élénkül meg a szél. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő. Egy sekély hideg örvény alakítja időjárásunkat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra