Hétköznapi dolgoktól ájulhatunk el

Az ájulás gyakori és meglehetősen ijesztő tünet, melynek hátterében számos betegség állhat, de időnként teljesen egészséges embereknél is előfordulhat. Lássuk, milyen hétköznapi okok miatt ájulhatunk el!

Az ájulás tulajdonképpen az a folyamat, melynek során az agyi vérellátás valami miatt rövid időre akadozóvá válik, és így az agy sejtjeihez nem jut elegendő oxigén, illetve az energiát biztosító glükóz. Az agy így csak a legszükségesebb, az élethez nélkülözhetetlen funkciókat tartja fenn (például a vérkeringést vagy a lélegzést), de az eszméletünket elveszítjük.

A leggyakoribb probléma az ájulás hátterében az alacsony vérnyomás , illetve az, hogy a szívverés és vérnyomás szabályozásáért felelős idegek nem képesek megfelelően működni. Valamilyen külső vagy belső inger hatására a szívverésünk lelasul, az alsó végtagban a vérerek kitágulnak, emiatt a vér is ott gyűlik össze, ez pedig a vérnyomás jelentős csökkenésével jár. Emiatt az agyi vérellátás csökken, és ez vezet az ájuláshoz. Ezt a jelenséget kiválthatja például ha sokáig állunk egy helyben, ha túl melegünk van, de akár a félelem vagy a vér látványa is.

Hétköznapi dolgok is okozhatnak ájulást

Hétköznapi dolgok is okozhatnak ájulást

Eszméletlen! Most mit tegyünk? A tapasztalt segélynyújtó számára is terhelő jelenség, ha a sérült mozdulatlan, ingerekre nem reagál. Lehet súlyos állapot jele, az ilyen beteg mindig segítségre szorul! Szakszerű ellátás hiányában állapotrosszabbodás következhet be. Kattintson! Minden negyedik ájulásos eset valamilyen szívritmuszavarra vezethető vissza , főleg azokra a problémákra, melyek abnormálisan magas szívverést okoznak. Emiatt a szívnek nincs ideje, lehetősége arra, hogy megfelelő erővel pumpáljon, ez pedig az agyi vérellátás csökkentéséhez vezet. A szívritmuszavarok gyógyszerekkel általában jól kezelhetőek.

At éhség is okozhat ájulást, ilyenkor azonban nem az agyi vérellátás csökken, hanem energiát adó glükózból nem jut elegendő az agyunkhoz. Ha hosszabb ideig nem eszünk, vagy éppen nem eszünk eleget, akkor remegés, ingerlékenység, fokozott izzadás és esetenként ájulás is bekövetkezhet, de ezeket gyorsan orvosolni lehet valamilyen könnyű energiát adó étellel, például egy csokiszelettel. Azonban a cukorbetegeknél a túl alacsony vércukorszint akár kómához is vezethet.

A romantikus könyvek és drámai filmek gyakori (és elcsépelt) jelenetében a főhősnő könnyen elájulhat egy tragikus hír hallatán. Ez valóban megtörténhet, vagyis a felfokozott érzelmi állapot ájulást okozhat. A szakemberek szerint ez azonban nem önmagában álló jelenség, hanem egyéb tényezők is szerepet játszanak benne, például az eleve meglévő alacsony vérnyomás vagy az idegességből fakadó szapora lélegzetvétel. A pszichés eredetű ájulás gyakoribb lehet azoknál, akik szorongásos zavarokkal, pánikbetegséggel vagy komoly depresszióval küzdenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!