Összeesett az utcán, magához tért, majd leállt a légzése

Vérző fejsérülést szerzett, majd a légzése is leállt egy idős férfinak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a napokban. Idegenek siettek a segítségére.

„Az utcán esett össze egy idős férfi egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen a napokban” – osztotta meg Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, az eszméletlen férfihoz több szemtanú is azonnal odament, illetve mentőt is hívtak hozzá.

Először magához tért, majd rosszabbodott az állapota

A beteg először magához tért, és fájdalomra panaszkodott, mivel az összeesés során vérző fejsérülést szerzett. Ezt követően azonban ismét eszméletét vesztette a férfi, és amikor a bejelentők késlekedés megvizsgálták, kiderült, hogy a légzése is leállt. A mentésirányító telefonos utasításainak megfelelően megkezdődött tehát az újraélesztés.

Mentőhelikoptert is riasztottak az esethez

A mentésirányítás közben több egységet, köztük egy mentőhelikoptert is riasztott. A mentőegység néhány perc alatt ki is ért a helyszínre, és emelt szintű ellátással folytatták az életmentést. „A gyors reagálás, a bejelentők bátor helytállása és bajtársaink összehangolt munkája eredményeként a beteget stabil állapotban sikerült kórházba szállítani – emelték ki posztjukban a mentők.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: mentok.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.