Megdőlt egy mítosz az alvásról

Nincs korreláció, azaz statisztikai összefüggés a holdfázisok és az emberi alvás között. Német tudósok most precízen elemezték a korábbi tanulmányokat, és számos hibát mutattak ki bennük, ezután maguk is elvégezték a kísérleteket, amelyek nem igazolták a közhiedelmet.

Telihold idején sokan panaszkodnak álmatlanságra. Ám nem találtak tudományosan értékelhető összefüggést a tudósok, amely bizonyítaná a Holdnak az emberi szervezetre gyakorolt efféle hatását - írja a Medical Xpress .

Korábbi vizsgálatok ellenére a müncheni Max Planck Pszichiátriai Intézet kutatói nem találtak összefüggést az emberi alvás és a holdfázisok között. A kutatók a korábbi tanulmányokat tekintették át, amelyek egymásnak ellentmondó adatokat soroltak. A pár tucatnyi kísérleti alany bevonásával készült tanulmányokat átvizsgálták, és összesítették a résztvevők alvási idejét is a vizsgált időszakokban.

Nincs összefüggés az alvás és a holdfázisok között

Aztán áttekintették azokat a publikálatlan tanulmányokat, amelyek nem találtak összefüggést a jelenségek között. Ebből arra következtettek, hogy a publikációk közzétételének mechanizmusa torzító hatással járt, és sok olyan tanulmány maradt a kutatók asztalfiókjában, amelyek nem igazolták a közhiedelmet.

Vagyis arra mutattak rá a müncheni szakértők, hogy sok kutató nem tette közzé azt az eredményt, amely mítoszromboló volt, vagyis nem mutatott ki korrelációt a holdfázisok és az alvás között. Arra is rájöttek a német specialisták, hogy számos tanulmány nem objektív méréseket hajtott végre, így például nem használtak alvás közben EEG-készüléket (amely az agyi aktivitás mérésére szolgál).

Egyes tanulmányokban a nőkre jobban hatott a Hold, mint a férfiakra. Két korábbi elemzés, egy 2013-as és egy 2014-es pedig 30, illetve 50 kísérleti alanyt vizsgált. Mindkettő szerint kevesebbet aludtak a vizsgált személyek. Ám ellentmondtak az adatok arról, hogy a REM-szakasz mikor következik be. (Ez az úgynevezett gyors-szemmozgásos fázis igen fontos pihenésünk során, ilyenkor szoktunk álmodni is.) Az egyik tanulmány szerint a REM-szakasz kezdete újhold idején késlekedett, a másik szerint viszont a legnagyobb eltolódás telihold idején következett be.

A kis létszámú vizsgálatokon túllépve, a kutatók most 1265 kísérleti alany vizsgálatát végezték el, méghozzá 2097 éjszakán át. Az eredmény: nem tudták igazolni a korábbi tanulmányok állításait. Erről Martin Dresler, a müncheni kutatóintézet idegtudósa számolt be. Dreslerék a hollandiai Donders Intézettel együtt vizsgálták a kérdést, és ezután mondták ki: a holdfázisok és az alvás között nincs kimutatható korreláció.

Ráadásul a kutatócsoport most több olyan tanulmányt is beazonosított, amelyek nem jelentek meg, minthogy azok sem találtak összefüggést a jelenségek között. A müncheniek publikációja mindenesetre megjelent: a című szaklapban tették közzé a holland és német tudósok eredményeit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!