Nem csak edzésben tart a futópad

Az otthoni futópados edzésprogramok segíthetnek javítani az alsó végtagok elégtelen vérkeringésével járó perifériás artériás érbetegségben (PAD) szenvedők séta-sebességét és állóképességét.

Egy kutatásban közel 200 PAD-páciens vett részt, akiknek egy hatperces sétaprogramot kellett teljesíteniük rendszeres időközönként, fél éven keresztül. Az eredmények szerint a kísérleti csoport tagjai, akik az otthoni futópados edzésprogramot követték, a hat hónap letelte után 45 méterrel nagyobb távolságot tettek meg hat perc alatt, mint a vizsgálatok kezdetén. Ez hatalmas eredmény, főleg azt figyelembe véve, hogy a kontrollcsoport tagjainak teljesítménye 10 méterrel csökkent ugyanennyi idő alatt.

"A kísérleti csoportban lévő páciensek emellett az állóképességükön is javítottak, mivel a kísérlet végére már majdnem másfél perccel tovább bírták a futópadokon, mint a kezdetekben. A kontroll csoport tagjainál ez a javulás csak alig 30 másodpercet jelentett" - nyilatkozta Dr. Mary McDermott, a Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Karának munkatársa.

A vizsgálatot végző szakértők szerint a futópados edzésprogramok háromszorosára növelhetik a kismértékű, de jelentős javulás (+20 méter) esélyeit a hatperces edzésprogramok esetében, és hatszorosára a nagymértékű javulásét (+50 méter). A pácienseknek emellett fájdalmaik is csökkenhetnek és fizikai aktivitás-szintjük is nő.

Bár a futópados edzés úgy tűnik, segítheti a PAD páciensek mozgásképességeinek javulását, az egészségbiztosítók általában nem fedezik a fitneszprogramokat, és bizonyos páciensek esetében a fitneszközpontokba való eljutás is problémás lehet. Emellett korábban nem volt elegendő bizonyíték arra sem, hogy az otthoni futópados edzésprogramok segíthetik a PAD páciensek felépülését, ezért az orvosok nem ajánlották betegeiknek ezt a kezelési módszert. A mostani kutatási eredmények azonban, a kutatók reményei szerint, felülvizsgálatra késztethetik majd a szakértőket ebben a témában. A kutatás részletes leírása a című orvosi szaklap aktuális számában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!