Finomított Szénhidrátok
Meglepő dologtól zsugorodik össze az agyunk
Az emberi agyra sok minden lehet negatív hatással - az ingerszegény környezet, a mozgásszegény életmód vagy éppen a helytelen táplálkozás. Éppen ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen élelmiszereket érdemes kerülni ebből a szempontból.
Önként tömjük magunkat halálos mérgekkel
A legtöbb ember számára nem új tanács, hogy lehetőleg óvakodjon a szénhidrátoktól, különösen a finomított változatoktól, mert azok komoly súllyal esnek latba a derékbőség növekedésénél. Egy friss tanulmány szerint ennél sokkal rosszabb, hogy bizonyos rákfajták kialakulásának kockázatát is növelik.
PCOS: tartsuk kordában a betegséget étkezéssel!
Nagyon fontos, hogy megértsük e bonyolult nevű rendellenesség hátterét, hiszen a PCOS a szülőkorban lévő nők kb. 25%-át érinti. Tünetei megkeseríthetik a mindennapokat, és következményei egy egész életre hatással lehetnek.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.