Halálos lehet a túl sok víz

Különösen a sportolókat fenyegeti az a veszély, hogy a szükségesnél több folyadékot fogyasztanak az ásványi sók pótlása, és a megfelelő hidratáltság érdekében. De a kellő körültekintés nélküli folyadékbevitel halálossá is válhat.

A túlzott folyadékfogyasztással összefüggő halál akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor két fiatal amerikaifutball-játékos is életét vesztette emiatt. A középiskolai csapatjátékosok fizikai igénybevétellel összefüggésbe hozható hiponatrémiában haltak meg, azaz életveszélyesen alacsonyra csökkent a szervezetükben a létfontosságú nátrium szintje. Ez akkor következhet be, ha egy sportoló szomjúságérzet hiányában is rengeteg folyadékot iszik. Ettől a szövetek megduzzadnak, izomgörcsök alakulhatnak ki, valamint a tünetek közé tartozik a hányás, a görcsroham és az eszméletvesztés is.

Egy táblázatból kiderül, hogy az állatkísérletek eredményeit emberre átszámítva, mennyi víz, kávé és alkohol járhat az emberek felénél végzetes következményekkel. Nézze meg a részleteket !

Egy Georgia állambeli amerikaifutball-játékos 7,6 liter vizet és ugyanennyi sportitalt fogyasztott el edzés alatt. Később összeesett otthon, a kórházban pedig életét vesztette. Egy Mississippi állambeli fiatalnál pedig játék közben alakult ki hiponatrémia, s a kórházba szállítás után ő is meghalt - olvasható a British Journal of Sports Medicine című szaklapban.

A kutatók hozzátették, hogy a hiponatrémia több tucat futó halálát okozta az elmúlt években - akár sejthető, akár bizonyítható módon.

A legtöbb edző javasolja, hogy a sportolók már a szomjúságérzet megjelenése előtt is igyanak, az orvosok viszont úgy vélik: érdemes inkább megvárni a szervezet igényének jelentkezését - hangsúlyozta Dr. James Winger, a Loyola Egyetem Orvosi Központjának sportorvosa.

A túl magas folyadékbevitel halált is okozhat

Noha a kizárólag szomjúság esetén történő ivás a kiszáradás enyhe kockázatával jár , annak következményei "lényegesen enyhébbek", mint a hiponatrémiáé.

"Senki sem halt még meg a sportpályán túl sok folyadékot iszik a versenyek alkalmával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!