Életmód
Alrovatok
Korszerű sebkezelés: fertőtlenítés és gyógyítás egyszerre (x)
Nyáron a gyerekek több időt töltenek a szabadban, így az önfeledt játék során könnyebben megsérülhetnek. Fontos, hogy ezeket az apróbb sebeket is megfelelően ellássuk, hiszen elfertőződésük lassabb gyógyuláshoz és maradandó sebhelyhez vezethet.
Végre egy mozgás, ami kifejezetten túlsúlyosaknak való!
A kezdeti feszengés néhány óra alatt feloldódik, és még az is szépnek, szexisnek találja magát, akin 5-10-15 kiló (vagy annál is több) felesleg van! Videónkból kiderül, hogy miért egészséges a hastánc, és mit nyerhet vele az, aki kipróbálja.
Szakadozott frontális felhőzet érkezik, amely dél felé haladva szétesik, feloszlik fölöttünk - alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti vidékeken lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugatira, északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben helyenként viharos lökések is.A csúcshőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható, ennél kissé alacsonyabb északkeleten lehet. Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.