Bal kezünk motiváltabb, mint a jobb?!

A motiváció nem mindig tudatos. Agyunk dönti el, hogy mikor mennyire akar valamit. Egy új tanulmány arra világít rá, hogy az ösztönzés az agynak egyszerre csak az agy egyik feléből érkezik. A pszichológusok eddig azt hitték, hogy a motiváció egy tudatos cselekvés. Valamit akarunk, és azt megpróbáljuk elérni.

Néhány évvel ezelőtt azonban, Mathias Pessiglione, az agy működésével foglalkozó a párizsi Brain & Spine Institute kutatója és kollégái kimutatták, hogy a motiváció nem tudatos. Amikor az ember tudatalattijában megjelenik egy elérhető jutalom képe, akkor öntudatlanul is nagyobb teljesítményre ösztönzi magát annak érdekében, hogy e nagyobb jutalmat megszerezze.

Egy korábbi vizsgálat során a résztvevőknek a másodperc töredékéig 1 eurós vagy 1 centes érme képe villant fel. Megkérték őket, hogy szorítsanak meg egy nyomásérzékelő kart úgy, hogy minél erősebben szorítják, annál többet kapnak a pénzérméből. A pénzérme képét csak tudat alatt érzékelték, nem tudták mekkora összegért "szorítanak", mégis akkor szorították erősebben a kart, amikor az 1 eurós érme villant fel. Ezen eredmény azt mutatja, hogy a motivációnak nem kell feltétlenül tudatosnak lennie.

Az új tanulmány során Pessiglione és kollégái, Liane Schmidt, Stefano Palminteri, és Gilles Lafargue tovább mentek, és megkísérelték bebizonyítani, hogy az agynak egyszerre csak egy oldalát lehet ösztönözni. A résztvevőknek először egy monitor közepén lévő keresztre kellett fókuszálniuk. Azután a monitor valamelyik szélén felvillant az ösztönző 1 eurós vagy az 1 centes pénzérme. A kutatók megfigyelték, hogy amikor az érme a jobb oldalon tűnt fel, a jobb oldali kart erősebben szorították meg az 1 eurósnál, mint az 1 centesnél. Mikor azonban a tudatalatti kép a baloldalon villant fel, és a jobb oldalon szorították a kart, nem szorítottak erősebben az eurós érméért.

"Így jöttünk rá, hogy agyunknak, és így a testünknek is, egyszerre csak egy oldala motivált" - meséli Pessiglione. "Ez megváltoztatja az ösztönzésről kialakult elméletet. Furcsa elgondolás, de kutatásunk azt bizonyítja, hogy a bal kezünk motiváltabb lehet, mint a jobb."

A kutatás eredményeiről, a Pszichológiai Tudományos Egyesület Psychological Science című folyóiratának hasábjain számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!