Végre egy mozgás, ami kifejezetten túlsúlyosaknak való!

A kezdeti feszengés néhány óra alatt feloldódik, és még az is szépnek, szexisnek találja magát, akin 5-10-15 kiló (vagy annál is több) felesleg van! Videónkból kiderül, hogy miért egészséges a hastánc, és mit nyerhet vele az, aki kipróbálja.

Mellet növeszt, magabiztossá tesz a hastánc A mellnövesztést ugyan még egyetlen tudományos vizsgálat sem támasztotta alá, de több lány és asszony vallja, hogy valóban formásabbak lettek a keblei a rendszeres hastánctól.

A magabiztosság sem mérhető számokban, de talán elég bizonyíték erre, hogy a kezdetben még bő pólóban, hosszú nadrágban táncoló lányok és asszonyok 2 hónap múlva topot vesznek fel, rázókendőt kötnek a csípőjükre, és 4 hónappal az első tánclépések megismerése után színpadra állnak, mégpedig több száz ember elé!

Egy óra hastánc alatt - a mozgás intenzitásától függően - elégethetünk akár 300 kalóriát is, bár a fogyáshoz a hét majdnem minden napján táncolnunk kellene. Ez persze nem lehetetlen, hiszen aki eljár hastáncórákra, az otthon is végezheti a gyakorlatokat - ehhez kaphatóak már DVD-k is, például az Egészségbolt.hu-n .

Egyébként nagyon sok sikeres hastáncos "pocakos", mert az rezeg egyes mozdulatoknál, és ezt a hastánc hazájában rendkívül szépnek találják. Ettől függetlenül ezt a mozgást valóban minden testalkattal lehet végezni, itt senki nem nézi ki azt, akinek nem tökéletes az alakja!

Ráadásul a gyakorlóruhák és fellépőruhák közül minden testalkattal lehet találni olyat, ami csinossá teszi viselőjét - ez pedig a lélekre is jó hatással van.

Mitől egészséges? Megerősíti a hátat, így ülő munkát végzőknek nagyon ajánlott.

Az előrebillentett medencének köszönhetően a hastánc tehermentesíti az ágyéki gerincszakaszt. Ez azért fontos, mert sokan járnak hátra tolt fenékkel, ez pedig később gerincfájdalmakhoz vezet.

A hastánc alaptartása: lazán, enyhén behajlított térd és előre billentett medence. Ez tehermentesíti a gerincet. A hastánc szépíti a hasat és a derekat, erősíti a combot. Ugyanakkor egyáltalán nem durva "sport", egyetlen izomcsoportot sem terhel túl, és a tánc során a test egésze mozog. Fokozza a vérkeringést, megemeli a pulzust, de nem fullad ki tőle az ember, így gyengébb kondícióban lévők is bátran kipróbálhatják, néhány hét múlva már könnyedén végigcsinálják az egész órát. Fejleszti az egyensúlyérzéket és a koordinációt, és akár 50-60 évesen is el lehet kezdeni.

Egy arab mondás szerint a világ a nő csípőjében ringatózik.

A hastáncot régebben nők egymás között táncolták, a termékenységi rítus része (is) volt, illetve segített felkészülni a szülésre!

Léleksimogató zene és tánc A hastánc zenéje szinte kivétel nélkül mindenkit ellazít. A hastánc órákon garantáltan nem jut eszébe, a családi problémák, a munka. Ez a zene magával sodor, még az is szexisnek érzi magát, aki egyébként tükörbe sem mer nézni. Mert itt mások is hordoznak magukon súlyfelesleget - vagy éppen tartja túl soványnak magát. Ez a mozgás nagyon jó a stressz levezetésére, az óra végére kellemes fáradtságot érzünk, és táncos léptekkel indulunk hazafelé.

Egyszóval a hastánc minden súlycsoportnak, minden korosztálynak egészséges - és ezt a párunk is észreveszi majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!