Életmód
Alrovatok
Így lehetünk aktívak 70 felett is
Életkorunk előrehaladtával nem kell búcsút vennünk energikus és újdonságokra nyitott énünktől, az időskor ugyanis nem jár szükségszerűen együtt a fizikai és a szellemi hanyatlással. Azért viszont, hogy aktívak maradhassunk és a lehető legtovább teljes életet élhessünk, tudatosan tennünk kell.
Koronavírus: kisgyerekeknél ezek az oltás mellékhatásai
Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA) a héten javaslatot tett a Pfizer és a BioNTech COVID-19 elleni oltóanyagának veszélyhelyzeti alkalmazására 5 és 11 év közötti gyermekeknél. A klinikai kísérletek egyik vezetője összefoglalta, milyenek a gyerekek számára beadott vakcinákkal kapcsolatos tapasztalatok.
Északnyugat felől előbb fátyol-, majd vastagabb felhők érkeznek, de a Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, a front mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de északnyugaton pár fokkal hűvösebb lehet, ott a maximum már délelőtt beállhat.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.