Kiderült, miért támadnak emberre a cápák

Meglehetősen ritka, hogy egy cápa emberre támadjon. Ausztrál kutatók szerint ráadásul ez is általában csak tévedésből történik meg: a ragadozók egyik kedvelt táplálékukkal, a fókával keverik össze az úszókat vagy szörfözőket.

Egy 2020-as kutatás szerint óvatlanabbá válnak, és így a ragadozókkal szemben is védtelenebbek azok az állatok, amelyek kapcsolatba kerülnek az emberrel.

A fehér cápa nagy távolságokból képes észlelni szag- és hanghullámokat, látása azonban gyenge. Egy, a Journal of the Royal Society Interface című brit tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a színeket és a formákat csak nehezen tudják megkülönböztetni a faj egyedei. Látásuk összességében mintegy hatszor gyengébb, mint az emberé.

A nagy fehér cápa látása gyenge, nehezen tudja megkülönböztetni a szörfösöket a fókáktól
A nagy fehér cápa látása gyenge, nehezen tudja megkülönböztetni a szörfösöket a fókáktól. Fotó: Getty Images

A fehér cápa tehát alig képes különbséget tenni az ember és a fóka között. Elsősorban a mozgásuk megtévesztő, mivel az emberek evező és úszó mozdulatai nagyon hasonlítanak a fókákéra. A vizsgálat során a kutatók tengeri állatokról a cápák szemszögéből készült felvételeket hasonlítottak össze úszó és szörföző emberekről készült felvételekkel. Eredményeik szerint ebből a szemszögből a ragadozó nem tud egyértelmű különbséget tenni.

Ez az első kutatás, amely a cápák szemszögéből vizsgálta az tévedésre visszavezethető cápatámadásos eseteket - mondta el Laura Ryan, a sydney-i Macquarie Egyetem biológusa, a tanulmány vezető szerzője. Az elmúlt évben világszerte kevesebb mint 60 esetben támadt cápa emberre. A szakértők szerint ezek a támadások azért váltanak ki hatalmas félelmet az emberekből mert amúgy nagyon keveset tudunk a cápák viselkedéséről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra