Ijesztően sok tinédzser e-füvezik

Az amerikai középiskolások többsége vaporizátorból szívja a füvet, ami rájuk nézve sokkal egészségtelenebb, mint a füstmentes dohányzás, derült ki egy friss kutatásból.

Egy új kutatás szerint az elmúlt hét évben megduplázódott a rendszeresen marihuánát fogyasztó középiskolások száma az USA-ban. Ráadásul - mivel Amerikában már kevesen dohányoznak - a tinik már nem is sodort dohányba keverik a füvet, hanem vaporizátorból szívják, ami sokkal károsabb lehet a fiatal szervezetre - írta a CNN .

Az e-füvezés károsabb lehet

A JAMA Pediatrics folyóiratban megjelent tanulmány tizenhét, Kanadában és az Egyesült Államokban végzett vizsgálatot elemzett, amelyekben közel 200 ezer serdülő vett részt. A tanulmány kimutatta, hogy a középiskola utolsó évében járó tizenévesek jóval többször füveznek , mint a fiatalabb társaik. 2018-ban például a 16 éves diákok közül minden harmadik számolt be arról, hogy rendszeresen, legalább egy éven át, mindennap használt marihuánát.

A tanulmány szerint a serdülők manapság előnyben részesítik a vaporizátort, azaz a kannabisz elektromos gőzölögtetését más eszközökkel szemben. A marihuánát egy évtizede még sodort dohánnyal keverték (joint) vagy vízipipában (bong), illetve hagyományos pipában (dohány nélkül) szívták. Noha a vaporizátoros füvezésnek a tinédzserek szerint számos előnye van (nagyobb hatásfok, intenzívebb élmény), valójában egyre több, ehhez köthető súlyos megbetegedést jelentenek körükben az egészségügyi hatóságok.

vapo marijuana
A vaporizátor egy tollra vagy pendrive-ra hasonlít, a szülők nehezebben veszik észre. Fotó: Getty Images

Utóbbival kapcsolatban a Michigani Egyetem kutatása hívta fel a figyelmet arra, hogy 2018 óta egyre növekszik azon tinédzserek száma, akik a marihuána vaporizátoros használatával összefüggésben kerültek kórházba. Csak 2019-ben 39 halálesetet és 2 ezer megbetegedést regisztráltak tinédzserek és felnőttek körében az USA-ban ilyen okok miatt.

A marihuána káros a szervezetre A rendszeres marihuánafogyasztásnak - bármilyen formában történik - számos pszichotróp, egészségkárosító hatása van. Rontja a rövid távú memóriát, a szociális kapcsolatokat, elveszi a kötelességérzetet. Súlyosabb esetben pszichózishoz , paranoid vagy neurotikus megbetegedéshez vezethet. Hátráltatja a teherbeesést, illetve a születendő gyermekben autizmus spektrumzavart okozhat.

Kutatók úgy vélik, hogy a marihuána párologtatása sokkal károsabb lehet az egészségre, mint a nikotiné, különösen fiatalok esetében. Egy tanulmány szerint a tinédzserek körülbelül kétszer nagyobb valószínűséggel számoltak be mellkasi "zihálásról vagy fütyülésről" marihuána elszívása után, mint amikor füstmentes technológiával dohányoztak. Bár pontosan még nem tudják, miért okoz nehezebb légzést, váladéktermelődést, szorító mellkasi érzést, súlyosabb esetben maradandó tüdőkárosodást a marihuána párologtatása, azt gyanítják, hogy az inhaláció módja, illetve a felhasznált alapanyagok - a különféle CBD-olajak, kivonatok, keverékek - minősége is közrejátszik a légzésfunkciók károsodásában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra