Csak otthon voltak tünetei – kiderült: a lakással van baj

Új házukba költözve a fiatal pár szinte azonnal észrevette, hogy valami nem stimmel.

Egy amerikai tiktoker követőivel is megosztotta örömét, amikor megvette az első házát. Ez azonban nem sokkal később rémálomba csapott át, ugyanis titokzatos eredetű tünetek jelentkeztek nála – írja a Newsweek.

Alig ismert magára

Sara tavaly vásárolta meg élete első otthonát Közép-Ohióban, azonban a beköltözést követő napokban orrdugulás és krónikus arcüreggyulladás jelentkezett nála. Ugyan ezek egy idő után megszűntek, hat hónappal később folyamatos szemhéj irritációt tapasztalt, ráadásul minden alkalommal, mikor elutazott, a tünetei is elmúltak. Elkezdett kutatni a témában és az internetet böngészve rájött, hogy új otthonuk tele van penészgombával.

"A mindennapi életem a penész köré szerveződött. Az otthoni munkavégzés és testedzés, a zuhanyozás, az alvás, sőt még a ruhák mosása is. Mindenhol ott volt" – meséli videójában a tiktoker. Bevallása szerint leginkább az ijesztette meg, hogy a penész gyakorlatilag észrevétlenül teszi tönkre az ember életét. 

Mint ahogy arról korábban már mi is írtunk, meg lehet szabadulni a falon megtelepedett penésztől. Ez azért is fontos, mert a penész a légzőszervi betegeknél és a legyengült immunrendszerűeknél fokozhatja a már meglévő tüneteket, de ha sokáig penészes környezetben vannak, akkor újabb betegségeket is okozhat. Bizonyos penészgombafajták súlyos tüdőbetegségeket, fertőzéseket, a tüdő szöveteinek hegesedését okozhatják.

@applfrittr11 Had no idea a house could do this. Mold toxicity is real, and it doesn’t always look the way you think. #moldillness #toxichome #moldawareness #applfrittr ♬ Runaway - Album Version (Edited) - Kanye West

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!