20 év múlva már nem lesz klimax?

Az őssejtterápia segítségével megszüntethető a változókor folyamata, ráadásul vadonatúj petefészkeket lehet majd létrehozni a legújabb technológiák által - vélekedik a téma elismert szakérőjének számító Aubrey de Grey.

A tudós hozzátette, hogy a klimaxon kívül maga az öregedés folyamata is lassíthatóvá, vagy akár megállíthatóvá válik majd. A forradalmi kijelentéseket tevő de Gray szerint az őssejtterápia más regeneratív lehetőségekkel együtt nemcsak kitolja, hanem teljesen meg is szünteti a nők gyermekvállalásának korhatárát .

A klimaxról és tüneteiről ide kattintva tudhat meg még többet! A kutató nem lát okot arra, hogy az öregedést lassító kezelések miért pont a női ivarszerveket ne érinthetnék, elvégre „a petefészek is csak egy szerv”. Arra a kérdésre, hogy ennek a megvalósulása mikor várható, de Grey úgy felelt: „20 éven belül határozottan elképzelhető. A petefészket megújíthatjuk vagy serkenthetjük az őssejtek segítségével, de akár teljesen újat is gyárthatunk, csakúgy, mint műszívet. A lehetőségek tárháza végtelen.”

A gerontológus doktor a Sens Research Foundation társalapítójaként dolgozik az öregedésgátló kezelések kifejlesztésén. Noha sokan kételkednek a munkájában, sikerült tehetős pénzügyi támogatókra szert tennie. Mecénásai között szerepel például Peter Thiel, a Facebook egyik nagybefektetője is.

A klimax kitolódhat?

A termékenységi szakértők egyetértenek abban, hogy a közelmúltban óriási lépések történtek a női meddőség leküzdésére , mely korábban teljes mértékben kezelhetetlen volt.

„Régen azt hittük, hogy a nők egy bizonyos petesejtszámmal születnek, és amikor ezek elfogynak, már nincs visszaút” – magyarázta Evelyn Telfer, az Edinburgh-i Egyetem reproduktív biológusa, aki kollégáival együtt már kimutatta, hogy a termékenység igenis megőrizhető , amennyiben ezeket a petesejt-kezdeményeket valamilyen formában tárolják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!