Teherbe esni 40 felett? Ennyi az esély rá

Az általános aggodalom ellenére, hogy a termékenység 35 éves kor felett meredeken zuhanni kezd, a legújabb kutatás azt mutatta ki, hogy a 40 éven felüli nők ugyanolyan eséllyel esnek teherbe hat hónapon belül, mint fiatalabb társaik.

A legnagyobb brit szülői weboldal, a Netmums felméréséből az derült ki, hogy a negyvenesek egynegyede esett teherbe az első hónapban, további egyötöde három hónapon belül, és fél év elteltével több mint a felük várt gyermeket. Az összes nőt meglepte, milyen gyorsan teherbe esett. A felmérés azt is kimutatta, hogy több mint kétszer annyi 40 éven felüli nőnek van meglepetés terhessége, mint a tizenéves és huszonéves fiatal nőknek.

Annak ellenére, hogy a 25 éves életkort tartják ideálisnak a családalapításhoz, a Netmums azt is felmérte, hogy az Egyesült Királyságban a nők első szülése átlagosan 30 éves korra esik. A családalapítást főként a megélhetési költségek, a megfelelő apa megtalálása, és a megfizethető lakhatás hiánya késlelteti.

A felmérésből az is kiderült, hogy több nő esett teherbe a próbálkozás első hónapjában, mint bármelyik más időpontban, ami ellentmond annak a közhiedelemnek, mely szerint a nőknek általában hat-tizenkét hónap kell a teherbe eséshez .

Ugyanannyi eséllyel esünk teherbe 40 felett?

Ugyanannyi eséllyel esünk teherbe 40 felett?

A Netmums felmérése azt bizonyította, hogy a 3151 megkérdezett nő közül a 35 éven felüli gyermekes anyák 70 százaléka meghazudtolta a kutatásokat, és termékenyebb volt, mint amit a korábbi kutatási eredmények mutattak. Több mint a felük, 53 százalékuk, esetében derült ki az, hogy ugyanannyi ideig tartott teherbe esniük , mint fiatalabb korukban, és közel 23 százalékuk állította azt, hogy 35 éven felül gyorsabban teherbe estek.

A Netmums alapítója, Siobhan Freegard, is nyilatkozott az eredményekről. "A brit nők évente több tízmillió fontot költenek a teherbe esésre , az erre épülő termékenységi iparág pedig erőteljes nyomást gyakorol rájuk, és aggodalmat ébreszt bennük azért, hogy még többet költsenek." Mint mondta, a valóság azonban az, hogy termékenyebbek vagyunk, mint gondolnánk. Bár sokan gondolkodnak negatívan az idősebb anyákról, úgy tűnik, hogy a napjainkban felnövő fiatal lányok számára az idősebb kori anyaság lehet a norma.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!