Ehetünk-e bármit is rák ellen?

A daganatos betegségek járványszerűen terjednek, és rengeteg életet követelnek minden évben. Bár az, hogy kinél alakulhat ki a daganatos betegség, nagymértékben függ a genetikai háttértől, de legalább annyira attól is, hogy milyen az életmódunk, ezen belül pedig attól, hogy miként táplálkozunk.

Jó néhány étellel kapcsolatban mutatták már ki, hogy növelheti a daganatos betegségek kialakulásának esélyét, de legalább ugyanannyi élelmiszerről állapították meg azt, hogy olyan tápanyagokat, vegyületeket tartalmaz, melyek védő hatásúak. Természetesen, nem arról van szó, hogy csupán az étrendünkkel teljes védelmet nyújthatunk a szervezetünknek. Ha azonban az alább felsorolt ételeket rendszeresen fogyasztjuk, azzal jelentős mértékben csökkenthetik a daganatok kialakulásának esélyét.

Elég elhagyni a cukrot és a keményítőt?
Így éheztesse ki a ráksejteket!

A brokkoli hatékony lehet a szájüregi, emlő-, máj-, tüdő-, hólyag-, nyelőcső- és gyomorrák ellen is. A brokkoliban olyan vegyületek találhatóak, melyek a szervezetünkbe kerülve védelmező enzimeket aktiválnak. Ezek egyike, a szulforafán például segít eltávolítani azokat a méreganyagokat, melyek a daganatos sejtek kialakulásához járulnak hozzá, emellett pedig a már kialakulóban lévő rákos sejteket is elpusztítják.

A zöld teában található fitokemikáliák egyrészt védik a szervezetet a szabadgyökök káros hatásaitól, másrészt megakadályozzák, hogy meginduljon a daganatos sejtburjánzás. Kínai tudósok szerint a zöld tea védhet az emésztőrendszeri, az emlő-, a tüdő- és a prosztatarák ellen. A zöld teának számos egyéb pozitív egészségügyi hatása is van, ezért érdemes belőle napi 3-4 csészényit meginni.

A szőlő is segíthet megelőzni a rákos megbetegedéseket
A szőlő is segíthet megelőzni a rákos megbetegedéseket

A paradicsom nemcsak vitaminokkal és ásványi anyagokkal van tele, de olyan roppant hatékony antioxidánsokkal is, mint a likopin. Ez az anyag megvédi a sejteket a károsodástól, fokozza az immunrendszer működését, és megállítja az abnormális sejtnövekedést is. A paradicsomot elsősorban a férfiaknak javasolt fogyasztani, mert nagyon hatékony fegyver a prosztatarák elleni küzdelemben, de a kutatások szerint az emlő-, tüdő- és gyomorrák esélyét is csökkenti.

Az áfonyát az egyik legegészségesebb gyümölcsnek tartják, mert tele van vitaminokkal, antioxidánsokkal, ásványi anyagokkal, rosttal, vagyis olyan anyagokkal, amelyek védik a sejtjeinket a károsodástól, illetve megakadályozzák, hogy az abnormális sejtek burjánzásnak induljanak. Az áfonya fogyasztásával csökkenthetjük a szájüregi, a petefészek-, a bélrendszeri, a máj-, a prosztata-, a tüdő- és a bőrrák kialakulásának esélyét.

A gyömbérben olyan hatóanyagok vannak, melyek megakadályozzák, hogy a daganatos sejtek növekedjenek, illetve azt is, hogy a daganat továbbterjedjen, áttéteket képezzen. Antioxidánsokban is gazdag, ezért csökkenti a káros szabadgyökök negatív hatásait. A gyömbér rendszeres fogyasztásával védhetjük magunkat a bélrendszeri, tüdő-, emlő-, hasnyálmirigy- és prosztatadaganattal szemben.

A spenótot igazi szuperzöldségnek tartják, rajongói szerint fogyasztásával sokkal egészségesebbek, erősebbek, energikusabbak lehetünk. A benne található számos pozitív hatású vegyületek közé tartozik a lutein, illetve a zeaxanthin, mindkettő erőteljes antioxidáns, de rosttartalma is védelmet nyújt a betegségek ellen. A spenót hatékony lehet a gyomor-, nyelőcső-, tüdő-, petefészek- és bélrendszeri daganatok ellen is.

A dióról több kutatás is bizonyította, hogy csökkentheti az emlő-, prosztata- és bőrrákok kialakulásának esélyét. A benne található vegyületek, fitokemikáliák és polifenolok megakadályozzák, hogy az abnormális sejtek elszaporodjanak, illetve, hogy a már kialakult daganat növekedésnek induljon.

A szőlőt, a belőle készült vörösbort, valamint a szőlőmagot (és a szőlőmagolajat) egyaránt szuperélelmiszernek tartják , mert ezek különösen gazdagok reszveratrolban, egy olyan vegyületben, mely védelmet nyújthat a daganatos betegségek ellen. A szőlő erőteljes gyulladáscsökkentő hatásokkal is rendelkezik, lassítja a gyulladások terjedését, és felveszi a küzdelmet az oxidatív stressz, illetve a krónikus gyulladások okozta károsodásokkal szemben. Ezek nemcsak a daganatos betegségek kialakulásáért felelősek, de többek között a szív- és érrendszeri problémákért is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!