A gyulladásoktól is megvédhet ez az egészséges csemege

Számos betegség kialakulása a szervezetben jelen lévő tartós gyulladás és a sejtkárosító oxidatív stressz számlájára írható. Van azonban egy élelmiszer, amely védelmet nyújthat ezen problémák ellen.

A dió jó hatású lehet a gyulladások és az oxidatív stressz elleni védekezésben – olvasható az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer egyik Facebook-posztjában. Mint írták, az említett problémákra világszerte keresik a természetes megoldásokat.

két maréknyi dió
A dió jó hatású lehet a gyulladások és az oxidatív stressz elleni védekezésben. Fotó: Getty Images

A dió ezért egészséges

Egyes kutatások eredményei szerint a dióban antioxidáns hatású, valamint a immunrendszert támogató összetevők találhatók. Egyes komponensei pedig kedvezően alakítják a bélflórát, amely hozzájárulhat a gyulladások mérséklődéséhez.

Laboratóriumi vizsgálatok során bizonyították, hogy a diókivonat képes megvédeni az agysejteket a gyulladást kiváltó anyagok és az Alzheimer-kórhoz kapcsolódó fehérje káros hatásaitól. Hatására csökken a DNS-károsodás, a szabadgyökképződés, valamint a sejtpusztulás is. Állatkísérletek során idegsejtvédő, memóriajavító és anyagcserét támogató hatásokat is megfigyeltek.

Mi van a dióban?

A KalóriaGuru.hu kalkulátora alapján 100 gramm dió 654 kilokalóriányi energiát, 15,2 gramm fehérjét, 65,2 gramm zsírt, 7 gramm szénhidrátot és 6,7 gramm rostot tartalmaz. Ekkora mennyiségű dió elfogyasztásával ráadásul fedezheted a napi ajánlott mangánbevitel 171 százalékát, valamint a rézigény 159 százalékát. Emellett igencsak bővelkedik B-vitaminokban, cinkben, foszforban, káliumban, magnéziumban és vasban is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!