Életmód
Relax
Nyugalomban meghalni: David Bowie a példa
"Palliatív orvos vagyok. Amit Ön a halála előtti időkben tett, és amit a halálról közvetített, nagyon mély hatással volt rám, és azokra, akikkel együtt dolgozom" - írja Dr. Mark Taubert, aki a British Medical Journal internetes blogjában tette közzé David Bowie-nak szóló levelét.
Megdőlt egy mítosz az alvásról
Nincs korreláció, azaz statisztikai összefüggés a holdfázisok és az emberi alvás között. Német tudósok most precízen elemezték a korábbi tanulmányokat, és számos hibát mutattak ki bennük, ezután maguk is elvégezték a kísérleteket, amelyek nem igazolták a közhiedelmet.
Hogy maradjunk egészségesebbek?
Számos döntést hozhatunk egészségünk érdekében, de fontos tudnunk: minél többet akarunk, annál kevesebbet fogunk elérni. Jóval gyakorlatiasabb, ha lépésenként haladunk, így ugyanis folyamatos a haladás, garantáltabb a sikerélmény és sokkal kevesebb a frusztráció. Íme néhány tipp a siker érdekében.
Miért félünk az öregektől?
Az ageism (életkor miatti diszkrimináció) mostanában kezd igazán társadalmi problémává válni, pedig a fogalmat már 1969-ben megteremtette a Nobel-díjas Robert Neil Butler egy tanulmányában. Szerinte a nyugdíjasok sokszor a szexizmus vagy a rasszizmus mintáit követő diszkriminációt szenvednek el.
Segíts magadon - de hogyan?
Egyre több könyv és weboldal hirdet azonnali, bombabiztos megoldásokat arra, miként valósítsuk meg a bennünk rejlő potenciált és hogyan szerezzünk több időt, pénzt, bármit. A hetvenes évek Amerikájából kiinduló úgynevezett önsegítő mozgalom egyre erősebb - de vajon igaz minden, amit mondanak? Mire kell figyelnünk az ilyen könyvekkel és egyáltalán, életvezetési tanácsokkal kapcsolatban?
Tények és tévhitek a szaunáról: biztosan jól csinálja?
Télen az egyik legjobb dolog a szaunaszezon, sokszor mégis kissé tanácstalanul állunk a kabin előtt, mit illik, hogyan is viselkedjünk, ráadásul nem is gondolnánk, mennyi mindent tudunk rosszul a szaunázásról. Az alábbiakban az egyik ötcsillagos hazai wellnesshotel szaunamesterei segítenek eloszlatni a tévhiteket.
A déli és nyugati országrészben a látási viszonyok javulása mellett tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak. Másutt az északkelet felől besodródó, változó vastagságú felhősávok mellett legalább néhány órás napsütésre lehet számítani. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.