Az ageism egy pán-kulturális jelenség, ami társadalmunkban fokozottan jelen van és tökéletesen intézményesült. A teljes kultúránk gerontofóbiával, idősödéstől, idősektől való félelemmel átitatott, ami megjelenik a meséinktől kezdve a napi sajtón keresztül a köznyelvi kommunikációban – mondta Tisza Kata, az ELTE Pszichológiai Doktori Iskola ösztöndíjasa a hvg.hu-nak . Mindez igen komolyan tetten érhető diszkriminációhoz vezet az élet különböző területein, úgy a munkaerőpiacon, mint az egészségügyben, vagy akár a párkapcsolataink terén. Nem beszélve arról, hogy jelentős számú ember önbecsülésébe gázol, szűkíti életesélyeiket és kihat életminőségükre, sőt az egészségükre is – idézi a lap a pszichológust.
A furcsaság közben az, hogy bár fenntartással kezeljük a különböző korosztályokat, lassan már azt sem tudjuk, ki a fiatal és ki meddig lehet fiatal .
A társadalmi elvárások egy olyan világot teremtettek, amiben minél hamarabb idősként kell viselkednünk és hátunk mögött hagynunk a fiatal, naiv gondolkodást. Bár elvárjuk, hogy mindenki gyorsan nőjön fel, az öregedést abszolút nem tűrjük. Az ősz hajszálakat eltüntetjük, ránctalanítót használunk, majd feladva a küzdelmet, szép lassan elkezdünk úgy öltözködni „ahogy korunkhoz illik”. A társadalom mechanikája – miszerint megszabjuk, ki, mit, hogyan, mikor és miben tehet meg – kifejlesztette azt, hogy tudjuk, mennyi idősen mit tehetünk meg.
Tisza Kata úgy véli, hogy az idős ember látványa az elmúlás képét idézi elő, ami olyan egzisztenciális szorongást aktivál az emberekben, hogy menekülniük kell fejben és térben is. Ezért távolítják maguktól az idős emberek látványát, külön fajként tekintenek rájuk: az idősek lesznek az „ők”, a mások. Csakhogy egyrészt ezek a szerepek dinamikusak, pillanatokon belül mi is ők leszünk, illetve ők lesznek egyre többen.
Magyarországon az ageism általában a munkahelyeken, a politikában és a médiában jelentkezik a legerősebben, itt találhatjuk a forráspontját a társadalmi előítéleteknek az idős nők felé. Gát Anna, az Üvegplafon blog szerzője szerint itt egy háromágú problémáról van szó. A probléma ott kezdődik, hogy „az autoritást a fehér, középkorú férfi reprezentálja – őket látjuk a politikában, cégek élén, egyetemek élén. Azon felül, hogy a nők véleménye kevésbé számít – ez a feminizmus problémája –, az idős nőké különösen nem, míg a férfiak idős korukban lesznek követendő szellemi példák.
