Idegeskedünk? Tegyünk valami jót valakivel!

Könnyen elfelejthetjük az idegességet és az aggódást, ha önzetlen segítségre adjuk a fejünket, állítják kanadai kutatók.

A Simon Fraser University és a Unviersity of British Columbia kutatói szerint a szorongással küszködő, társas környezetben idegesebb emberek könnyebben meg tudnak barátkozni a nagyobb tömeggel és az ismeretlenek közeledésével is, ha jó cselekedetekkel foglalják le magukat – ez pedig számos olyan embert érint, akik félénkek, nehezen engedik el magukat mások társaságában vagy túl feszültek összejöveteleken. Minderről többet a Motivation and Emotion szaklapban publikált tanulmányból tudhatunk meg.

A tudatalattinkban vannak azok az emlékek, késztetések, vágyak, félelmek, remények, amelyeket általában nem tudunk vagy nem akarunk felidézni, ám rejtett utakon mégis hírt adnak a létezésükről. Kattintson! A tanulmány alapját adó kísérlethez 155 olyan diákot választottak ki, akikről korábban már tudták, hogy nagy problémát jelent számukra a társas interakció – őket három csoportba válogatták be. Az első csoport tagjai önzetlen jó cselekedeteket hajtottak végre: elmosogattak barátaik konyhájában, jótékonysági célra fordítottak pénzt vagy lenyírták a gyepet szomszédjuk kertjében.

A második csoport tagjai látták ezen cselekedeteket, de nem vettek részt ezekben, a harmadik csoport tagjai pedig ezen helyzetektől mentesen élték életüket úgy, ahogyan korábban is. A konklúziók szerint az első csoport tagjai, akik effektíve tettek azért, hogy másoknak jobb legyen, sokkal kevésbé akarták elkerülni a társas szituációkat.

Jó cselekedetekkel enyhíthető a szorongás

Ezen cselekedetek bizonyíthatóan jó helyzetkezelési stratégiának számítanak, állítja a kutatást végző Jennifer Trew és Lynn Alden. Az ilyen önzetlen tettek hatására ugyanis csökken az aggódás , a rosszérzet és a visszautasítás mértéke is. A második csoport tagjai – akik látták ezen tetteket, de nem csatlakoztak ezekhez – nem részesültek kedvező hatásban, tehát azért, hogy jobb legyen életünk, szó szerint meg kell dolgoznunk.

“Az önzetlen, jószándékú cselekedetek hatására pozitívabbnak érződik a világ, valamint a társas környezet iránt támasztott elvárások is sokkal pozitívabbak”, magyarázta Trew, aki hozzátette: a módszer kifejezetten jó hatással van a szorongókra a kezdeti fázisban, amikor is pozitív reakciókra várnak azért cserébe, hogy kedvesek voltak.

Ez pedig kifejezetten sokat segíthet a társas szorongásban szenvedőkre: ők ugyanis sokszor még legközelebbi barátaik között is tudnak feszengeni, folyamatos feszültségük, frusztrációjuk következtében pedig mind az intimitást, mind a támogatást, mind pedig a biztonságot elfelejthetik, ha nem dolgoznak ki valamilyen kezelési mechanizmust – a kanadai kutatók munkájának hála, úgy tűnik, emiatt már nem kell aggódnunk.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!