Életmód
Relax
Éjszakánként ezért ébredünk fel
Az, ha időnként felébredünk az éjszaka közepén, teljesen normális. Ennek evolúciós oka van - az ősembernek az életben maradáshoz volt szüksége ahhoz, hogy néhány óránként felébredjen, és ellenőrizze, nincs-e valamilyen veszély a környezetében. A gond azzal van, ha ilyenkor nem vagyunk képesek automatikusan visszaaludni.
Krónikus székrekedés is közrejátszhatott Elvis halálában
Elvis Presley orvosa, dr. George Nichopoulos, aki 12 éven keresztül kezelte a legendás énekest, azt állította 2009-ben megjelent könyvében, hogy nem gyógyszerfüggőség, illetve az ebből származó szívritmuszavar okozta Presley halálát, hanem krónikus székrekedés.
Cirkadián ritmusunkat így tehetjük rendbe
Ha valami miatt az alvás-ébrenlét ritmus kizökken, akkor ennek nagyon sok kellemetlen következménye lehet: álmatlanság, hízás, bizonyos betegségek. Éppen ezért érdemes tudatosan kialakítani bizonyos szokásokat, és konzekvensen ragaszkodni is hozzájuk.
A déli és nyugati országrészben a látási viszonyok javulása mellett tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak. Másutt az északkelet felől besodródó, változó vastagságú felhősávok mellett legalább néhány órás napsütésre lehet számítani. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.