Így sminkeljünk betegen

Betegen is a legjobbat szeretnénk kihozni magunkból, meg kell jelennünk valamilyen fontos eseményen vagy találkozón. Ebben sokat segíthet a megfelelő smink, amellyel elfedhetjük a betegség külső jeleit.

Hidratáljuk a bőrünket!

A száraz bőr fénytelen, egy betegség során pedig a szervezet már alapjáraton is folyadékhiányos. Ilyenkor tehát az arcbőrnek is nagyon fontos az extra hidratálás. Egyrészt, hogy a bőr puhább, ragyogóbb legyen, másrészt, mert a száraz bőrre sminkelni is sokkal nehezebb.

Válasszunk megfelelő korrektort!

Hogyan hat a nőkre, ha időről időre egy kis szünetet tartanak a sminkelésben? Részletek itt.

A korrektor az egyszerű hétköznapokban is jól jön, betegség esetén viszont még hasznosabbá válik. Nagyon fontos, hogy ilyenkor mindig folyékony, krémes állagú korrektort válasszunk, amely természetesebb és frissebb hatást kelt. Ráadásul nem ül bele a ráncokba sem, ellentétben a sűrűbb, szilárdabb állagúakkal. A ráncokban megülő termék miatt arcunk sokkal öregebbnek, fáradtabbnak tűnhet. Ha valamiért könnyezik a szemünk, illetve folyik az orrunk, akkor érdemes vízálló korrektort választani.

Időnként betegen is szükségünk lehet a jó megjelenésre
Időnként betegen is szükségünk lehet a jó megjelenésre

Használjunk ajakbalzsamot!

A dehidratációval járó betegségek esetén a száj érzékeny, vékony bőre is gyakran kiszárad. A cserepes ajkaktól ápolatlannak tűnhetünk, és persze egészségesnek sem fogunk látszani. Éjszakára nemcsak a szánkra, hanem az orrunk köré is tehetünk egy kis ajakbalzsamot, ha náthásak vagyunk. Természetes anyagokból készült, petróleummentes terméket válasszunk!

Használjunk színeket!

A betegséggel járó sápadtságot jól leplezhetjük krémes, barackos, esetleg terrakottás árnyalatú pirosítóval, amelyből egy keveset az ajkainkra is tehetünk. Az erős színeket kerüljük, mert még sápadtabbnak mutathatnak, valamint a porállagú termékeket se ilyenkor vessük be, mert nehezebb bánni velük.

Hangsúlyozzuk a szemünket!

Ne viseljünk erős sminket betegen, de szempillánkat fessük ki - lehetőleg vízálló spirállal. A fekete helyett érdemes lehet barnát használni: természetesebben hat, különösen világosabb hajúak esetében.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!