Életmód
Relax
Kávézzon online a legjobb barátokkal
A korlátozások idején nosztalgikusan gondolhatunk vissza arra, amikor még bátran, bármikor beülhettünk valahova egy jó kávéra és baráti beszélgetésre. Bár a kávéházakat még egy ideig kényszerűen nélkülözzük, a közösen megélt rituáléról nem kell teljesen lemondanunk.
Szelektálja ki a ruháit, és adományozza el őket
Időnként mindenkinek érdemes alaposan átnéznie a ruháit, és elgondolkodnia, valóban szüksége van-e az összesre. Sokszor előfordul ugyanis, hogy olyan darabokat is őrizgetünk, amelyeket már évek óta nem vettünk fel, és valószínűleg a jövőben sem fogunk viselni. A kiszelektált szereléseket azonban ne dobjuk ki, inkább adományozzuk el, ha lehet! Ennek a kedves gesztusnak rengeteg pozitív hozadéka lehet.
Ez történik, ha csak vizet iszunk
Néhány napra teljesen elhagytam a kávét és a cukros üdítőitalokat, hogy a 28 napos kihívás részeként csakis vízzel oltsam a szomjam. Nem volt olyan egyszerű, mint azt elsőre gondoltam volna, a koffeinbevitel csökkentésének pozitív hatásai azonban gyorsan érződnek.
Mit olvasott utoljára? Vegyen elő egy könyvet!
Mentális egészségünkért akkor tehetünk a legtöbbet, ha rendszeresen időt szánunk magunkra: pihenünk, kikapcsolódunk, feltöltődünk, tudatosan biztosítva szervezetünk számára mindazt, amire pszichésen (is) szüksége van. A lazításra remek alternatíva az olvasás.
Van három dolog, amiért hálás?
A legtöbben hajlamosabbak a negatívumokat észrevenni a mindennapjaikban, és elfelejtkezni arról, hogy jócskán vannak olyan dolgok is, amikért hálásak lehetnek. Pedig mindenkinek érdemes lenne átgondolnia, miért szereti az életét! A hála érzésének ugyanis számtalan, tudományosan bizonyított jótékony hatása van, amelyek ráadásul annál erősebben nyilvánulnak meg, minél gyakrabban mondunk köszönetet.
A lelki egészségünknek szenteljük a februárt
Mentális méregtelenítést tart a HáziPatika.com februárban: munkatársaink mindennap végrehajtanak egy olyan feladatot, amely hozzájárulhat a lelki egyensúlyuk helyrebillentéséhez. Olvasóinkat pedig arra kérjük, csatlakozzanak ők is hozzánk - dolgozzunk együtt lelki egészségünkért.
Jelek, hogy feladtuk önmagunkat, és csak másokért élünk
Mindenki arra törekszik, hogy figyelembe vegye mások érzéseit, és kedvesen viseltessen embertársai iránt. Amennyiben azonban ez odáig fajul, hogy feladjuk önmagunkat, személyiségünket (például, mert félünk az elutasítástól vagy a kritikától), és saját boldogságunkat, vágyainkat, szükségleteinket háttérbe szorítva csak másokért, másoknak tetsző módon élünk, az már nem tekinthető normálisnak. Mutatjuk, miről ismerhető fel, ha fennáll ez a helyzet.
Újévi fogadalmak: hibák, amiket ne kövessünk el
Csakúgy, mint minden évben, sokan valószínűleg most is különféle fogadalmakkal a tarsolyukban indultak neki az új évnek. Sajnos azonban a legtöbben pár hét alatt elbuknak, és hiába a kezdeti akarat, elszántság, feladják azt, amit célul tűztek ki. A szakember szerint mindez elkerülhető lenne, ha nem követnénk el bizonyos hibákat. Mutatjuk, melyek ezek.
Ezek a fogadalmak buknak el a leggyorsabban!
Sokan nemcsak pezsgővel és lencsével készülnek az új év első napjára, hanem azzal is, hogy a következő hónapokban gyökeresen megváltoztatják az életüket, és megszabadulnak a rossz szokásaiktól. Az új életmódot azonban ritkán tudjuk néhány hétnél tovább tartani.
Délnyugaton is a legtöbb helyen kiderül az ég, eközben azonban északkeleten, keleten csak lassan oszladozik az érkezett felhőzet, arrafelé maradhatnak felhős tájak. Egyes helyeken - nagyobb eséllyel a Duna-Tisza közén - párásság, foltokban zúzmarás köd is képződhet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet az északnyugati, északi tájakon néhol élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5, 0 fok között valószínű, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.