Újévi fogadalmak: hibák, amiket ne kövessünk el

Csakúgy, mint minden évben, sokan valószínűleg most is különféle fogadalmakkal a tarsolyukban indultak neki az új évnek. Sajnos azonban a legtöbben pár hét alatt elbuknak, és hiába a kezdeti akarat, elszántság, feladják azt, amit célul tűztek ki. A szakember szerint mindez elkerülhető lenne, ha nem követnénk el bizonyos hibákat. Mutatjuk, melyek ezek.

Egy kutatás során kiderült, hogy az Egyesült Államok lakosságának 74 százaléka tett újévi fogadalmat. Nem meglepő módon a legtöbben az egészséges étkezés és a rendszeres mozgás terén szeretnének fejlődni. Nemcsak azok vannak azonban sokan, akik újévi fogadalmat tesznek, hanem azok is, akik idő előtt „bedobják a törölközőt”, már ami a terveik megvalósítását illeti. Judith Beck pszichológus szerint ez egyáltalán nem meglepő. A szakember ráadásul úgy vélekedik, hogy a bukás nem az elkötelezettség vagy az akaraterő hiánya okán következik be, hanem azért, mert hibákat követünk el, csapdába esünk, ahonnan nem tudunk kikecmeregni – írta meg korábban a psychologytoday.com.

Ne nőjön túl rajtunk a cél

Beck azt mondta, az első és legfontosabb baki, hogy valami olyat fogadunk meg, ami jócskán túlnő rajtunk. Bár egy komolyabb cél motiválóan hathat, ha nem ismerjük a határainkat, könnyen megriadhatunk a feladattól, és a vége a szomorú feladás lesz. Beck kiemelte, az is lényeges, hogy kis lépésekben haladjunk, és elhiggyük: meg tudjuk valósítani a tervünket.

Önsorsrontás – van ilyen, és így lehet abbahagyni.

Lesznek akadályok

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy sokan azért buknak el, mert nem számolnak az akadályokkal, nem tervezik meg, mit fognak tenni, ha valami miatt nem lesz olyan sima a célig vezető út. Noha képtelenség mindenre felkészülni, ha hanyagoljuk a "majd csak lesz valahogy" hozzáállást, és átgondoljuk a lehetőségeket, alternatívákat, terveket készítünk, nagyobb esélyünk van a sikerre. Mindegy, mit fogadtunk meg, mindig a legjobbakban kell reménykednünk, de a legrosszabbra kell készülnünk.

2023 újévi fogadalmak lista
Vannak csapdák, amik szabotálhatják az újévi fogadalmak megvalósítását. Fotó: Getty Images

„A mindent vagy semmit” rossz taktika

Beck szerint a „mindent vagy semmit” hozzáállással is fel kellene hagynunk. Sokan hiszik, hogy ez a fajta gondolkodásmód motiváló, valójában azonban többet árt, mint használ. Ha ugyanis úgy látjuk, hogy nem tudjuk elérni a célunkat, és inkább idő előtt feladjuk a harcot, csalódunk magunkban, úgy érezzük, nem vagyunk elég jók, vesztesként, gyenge emberként könyveljük el magunkat. Amennyiben azonban szerényebb eredménnyel bár, de teljesítjük a kihívást, büszkék lehetünk magunkra, és motiváltak maradhatunk, elhatározhatjuk, hogy tovább küzdünk.

Egy kis baki nem a világ

Végül, de nem utolsósorban arra szintén érdemes figyelni, hogy az első elgyengülésnél még ne adjuk fel az egészet. Megfogadtuk, hogy nem eszünk édességet, de mégis lecsúszott egy kocka csokoládé? Semmi baj! Ez a kis baki nem azt jelenti, hogy nem vagyunk elég ügyesek, és hogy nincs akaraterőnk, úgyhogy fölösleges kritizálni magunkat. Inkább lépjünk tovább, haladjunk a célunk felé! Aki nem tudja elfogadni, hogy néha mindenki hibázik, és nem áll hozzá egészségesebben a ballépésekhez, az nemcsak lelki sérüléseket okoz önmagának, de sikertelenségre is ítéltetik.

Az újévi fogadalmak lényege nem az, hogy tökéletesen valósítsuk meg azokat. Ha elhatározunk valamit, inkább arra törekedjünk, hogy elköteleződjünk az adott dolog iránt, és igyekezzünk jobbá, boldogabbá, sikeresebbé tenni az életünket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!