Kávézzon online a legjobb barátokkal

A korlátozások idején nosztalgikusan gondolhatunk vissza arra, amikor még bátran, bármikor beülhettünk valahova egy jó kávéra és baráti beszélgetésre. Bár a kávéházakat még egy ideig kényszerűen nélkülözzük, a közösen megélt rituáléról nem kell teljesen lemondanunk.

Hiányoznak a kávézók (is)

Kétségtelen, hogy a magányosan elfogyasztott feketének is meg vannak a maga előnyei, de a barátainkkal való kávézás sokkal többet jelent annál, mint egy aromás ital közös kortyolgatása. A gyakran kultikus helyeknek számító kávézók már hosszú ideje adnak helyszínt azoknak, akik egy kávé - vagy akár tea, csoki, kakaó - mellett szeretnének kicsit kikapcsolódni, megvitatni a világ eseményeit, és átbeszélni a személyes örömeiket, bánataikat. Egy kellemes környezetben, az illatosan gőzölgő ital mellett sokkal könnyebb kiönteni a szívünket, így ez akár egyfajta terápiának is tekinthető.

Táplálja a testet és a lelket

A kávé újabb jótékony hatása Alacsonyabb az időskori hallásromlás kockázata azoknál a férfiaknál, akik naponta legalább egyszer kávéznak - állítják egy friss tanulmány szerzői. Részletek itt.

Számos esetben bizonyításra került, hogy a kávéfogyasztás már önmagában nagyban elősegítheti a kiegyensúlyozott lelkiállapotot. Igazolták például azt is, hogy azok a nők, akik rendszeresen, naponta több csésze kávét isznak, 20 százalékkal ritkábban szenvednek depresszióban. A közös kávézásnak az egyes munkahelyeken is komoly szerepe van: segít, hogy a kollégák sokkal jobban kijöjjenek egymással, így egyfajta csapatépítésnek is tekinthető, amely során akár szoros barátságok is kialakulhatnak.

Kávézzunk együtt, egymással akkor is, ha földrajzilag távol vagyunk!
Kávézzunk együtt, egymással akkor is, ha földrajzilag távol vagyunk! Fotó: Getty Images

A kávébabban előforduló természetes antioxidánsok ráadásul nemcsak a lelkünkre vannak jó hatással, hanem a szervezetünk működésére is. Csillapítják a gyulladást, csökkentik a rosszindulatú daganatok - például a prosztata-, bőr-, vastagbél-, májdaganatok -, valamint a Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, a sclerosis multiplex, a köszvény, a paradontális és a szívbetegségek, valamint a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A rendszeres kávéfogyasztás erősíti a csontokat, és még a nagyobb fizikai igénybevételek után jelentkező fájdalmat is jelentősen képes csillapítani.

Online is együtt

Bár kávézni otthon, egyedül is tudunk, a járvány idején a kávéházakat, és emellett gyakran az egyéb személyes találkozókat is mellőznünk kell. Azonban fontos szem előtt tartani, hogy a barátságokat a pandémia időszakában is szükséges ápolni. Egy mély beszélgetés vagy kötetlen, vidám együttlét talán most még sokkal fontosabb lehet, mint előtte bármikor. Ahhoz, hogy ezt a számos nehezítő körülmény ellenére is kivitelezhessük, gyakran nem tehetünk mást, a találkozóinkat át kell helyeznünk az online térbe. Kávézzunk együtt, egymással akkor is, ha földrajzilag távol vagyunk!

Adjuk meg a módját!

Érdemes a barátainkkal való kávézásnak akkor is megadni a módját, ha mindez virtuálisan történik. Ezzel nemcsak a másikat tiszteljük meg, hanem egy kicsit saját magunk is átélhetjük a hétköznapokból való kiszakadás, és a közös programra való készülődés örömét. Különösképpen akkor, ha otthonról dolgozunk , hiszen így végre akad egy jó okunk arra, hogy elővegyük a szebbik ruhánkat, a jobbik kávéscsészénk mellé.

Ha eljön végre a pillanat, figyeljünk arra, hogy a kávézáshoz minden szükséges eszköz és alapanyag a kezünk ügyében legyen, és szervezzük meg azt is, hogy egy időre nyugodtan a barátainkra figyelhessünk: tegyük félre a munkát, gondoskodjunk a gyerekek felügyeletről, és a kutyasétáltatás is intézzük el még a program előtt. Fordítsuk ezt az idő maradéktalanul egymásra, éljük át újra a közös kávézás jótékony hatását, és merítsünk jóval több erőt belőle, mint amennyit egy forró kávé elfagyasztása önmagában nyújthat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!