Hogyan kezeljük a szőrtüszőgyulladást?

A szőrtüszőgyulladás, vagy más néven folliculitis egy olyan, viszonylag gyakori bőrelváltozás, amely akkor következik be, amikor egy szőrtüsző begyullad vagy elfertőződik. Több fajtája is van, és megjelenésre hasonlíthat a pattanáshoz – a kezelése attól függ, hogy pontosan milyen típusú, mivel maga az elnevezés tulajdonképpen egy ernyőfogalom.

A szőrtüszőgyulladás a testen bárhol kialakulhat, ahol szőrzet található (akár gyengébb, akár erősebb), az arcon, a karokon, a háton, a lábszáron, illetve a nagy hajlatokban és a nemi szervek környékén is. Megjelenéséért felelhet baktérium, kidörzsölődés, nyomás, szennyeződés, elégtelen higiéna illetve a műszálas ruházat viselése is. Nagyon gyakran alakul ki szőrtelenítés, borotválás, gyantázás után, illetve fokozott izzadás, szaunázás vagy jacuzzi használatát követően. A túlsúly illetve a cukorbetegség is hajlamosító tényező lehet.

A szőrtüszőgyulladás típusai

A testünkön található szőrzet az úgynevezett szőrtüszőkből nő ki, amelyekben megtelepedhetnek különféle baktériumok illetve a környezetből származó szennyeződések, ez pedig fertőzést illetve gyulladást okozhat. Ennek hatására irritáció, duzzanat alakul ki a bőrön, amely kipirosodhat és viszkethet is. Hogy pontosan milyen bőrtüneket okoz a szőrtüszőgyulladás, az a típusától függ, illetve gyakran attól is, hogy melyik testtájjon jelenik meg.

Okozhatja staphlyoccous aureus baktérium, ami az egyik leggyakoribb kiváltó, ilyenkor a bőrön apró fehér, vagy piros dudorok jelennek meg, amelyekben genny is lehet. Gyakran néhány nap alatt magától is elmúlik, és általában otthon is kezelhető, de a komolyabb esetek igényelhetnek orvosi beavatkozást.

A pseudomonas aeruginosa baktérium is okozhat szőrtüszőgyulladást, ez a kórokozó gyakran szaporodik el meleg vízben, fürdőkben, jacuzzikban, és szintén piros vagy fehér duzzanatok formájában jelentkezik, néha viszketéssel párosulva. Általában a fürdőzés után egy-két nappal jelenik meg, és néhány nappal később magától is elmúlik.

szőrtüsző, bőrápolás
Többféle bőrtünetet is okozhat a szőrtüszőgyulladás. Fotó: Getty Images

A malassezia egy olyan gombafajta, amely normál esetben is megtalálható a bőrön, de a szőrtüszőkbe jutva pattanáshoz hasonló duzzanatokat okozhat. Gyakran jelenik meg a mellkason és a háton, és fokozott izzadás hatására rosszabbodhat.

A pseudofolliculitis barbae nagyon gyakran jelenik meg borotválkozás után a szakáll, bajusz környékén, mivel a borotvával levágott szőrszálak visszafordulhatnak a bőrbe, és irritációt okozhatnak. A borotválkozás gyakoriságának csökkentése, illetve a borotválás helyetti trimmelés segíthet az elkerülésében.

A sycosis barbae egy komolyan, gyakran hegesedést okozó formája a borotválkozás utáni szőrtüszőgyulladásnak. Ilyenkor az egész szőrtüsző megfertőződik, és nagy, vörös hólyagok (pusztulák) alakulnak ki, melyek kezeléséhez orvosi segítségre lehet szükség.

A gram-negatív folliculitis gyakran jelentkezik akkor, amikor valaki huzamosabb ideig antibiotikumos kezelést kap a pattanásaira, mivel ilyenkor elszaporodhatnak a kezelésnek ellenálló baktériumok a bőrön, amelyek miatt egyébként az akné is rosszabodhat. Ilyen esetekben mindig érdemes  bőrgyógyászhoz fordulni.

A furunkulusok akkor alakulnak ki, amikor a szőrtüszőbe mélyen behatol a fertőzés. Általában pirosak, érzékenyek és fájdalmasak, és gyakran heget, hiperpigmentációt hagynak maguk után. Súlyosabb esetekben kezelésükhöz gyógyszer szedésére illetve orvosi kezelésre lehet szükség. Amikor egyszerre több, egybefüggő furunkulus alakul ki, akkor karbunkulusról beszélünk.

Mit tehetünk a megelőzésért?

Ha szeretnénk elkerülni a szőrtüszőgyulladást, akkor nagyon fontos, hogy figyeljünk a higiéniás szokásainkra. Edzés illetve fokozott izzadással járó tevékenység után amilyen hamar csak lehet öltözzünk át, illetve tisztálkodjunk, és műszálas ruházat helyett igyekezzünk jól lélegző anyagból, például pamutból készült öltözéket viselni. Jacuzzi, szauna, meleg vizes medence használata után mindig zuhanyozzunk le.

A különféle testrészek borotválását igyekezzünk limitálni, két borotválás között tartsunk néhány nap szünetet, illetve trimmelőt használjunk pengés borotva helyett. Mindig fertőtlenítsük a borotvát, és csak éles borotvát használjunk. Ha gyantázunk, akkor utána 6-8 órán át ne menjünk napra, ne használjunk túlillatosított, bőrtömítő kozmetikumokat, vigyázzunk rá, hogy ne piszkolódjon be a bőrfelület.

Sokat segíthet a megelőzésben a bőr rendszeres hámlasztása, például gyengéd szalicilsavas, glikolsavas, tejsavas vagy mandulasavas termékekkel, esetleg apró szemcséjű bőrradírral -  de utóbbival csak akkor, ha nincs gyulladásban a bőr. A kialakult hólyagocskákat teafaolajas ecsetelővel, esetleg antibakteriális hatású krémmel kezelhetjük házilag. Ami fontos, hogy a begyulladt szőrtüszőket nem szabad nyomkodni, kapargatni, mert súlyosbíthatjuk vele a gyulladást!

A cikket Dr. Vass Ilona bőrgyógyász-kozmetológus lektorálta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!