Négyéveseknek árulnak arcmaszkot: a bőrgyógyász óva inti a szülőket a terméktől

Kisgyermekek számára készült bőrápoló arcmaszkot dobott piacra Shay Mitchell kanadai színész és modell. Terméke heves kritikák össztüzébe került a bőrgyógyászok részéről.

A szépségipar egyre több képviselője igyekszik a felnőttek és tinédzserek mellett immár a fiatalabb korosztályokat is elérni, és kampányaik különösen sikeresek eddig a közösségi médiában – írja vasárnapi cikkében a The Guardian. Hasonló lépést tett a közelmúltban Shay Mitchell, a Hazug csajok társasága című sorozat sztárja is. Pontosabban az általa, valamint Esther Song és Matte Babel által alapított Rini márka dobott piacra olyan hidrogél arcbőrápoló maszkokat, amelyeket gyermekek számára ajánlanak, méghozzá alig 4 éves kortól.

A bőrgyógyász véleménye a gyerekeknek szánt arcmaszkról

A Rini úgy hirdeti magát, mint a márka, amelyben a bőrápolás a játékkal ötvöződik, illetve amelynek küldetése, hogy egészséges szokásokat tápláljon, erősítse az önbizalmat, egyben minden család számára elérhetővé tegyen gondosan kidolgozott mindennapi bőrápolási alap- és játékos termékeket. Mitchell azt is elmondta, hogy az új arcmaszk elkészítését saját lányai inspirálták, hozzátéve, hogy vidám, gyengéd és biztonságos terméket szeretett volna létrehozni.

Ezzel együtt a közösségi média felhasználói és a bőrgyógyász szakma képviselői részéről egyaránt rengeteg kritika érte döntéséért a márkát. Dr. Emma Wedgeworth londoni dermatológus szakorvos például egyenesen képtelenségnek minősítette az ötletet. „Úgy gondolom, hogy ezek teljességgel felesleges termékek. Amikor az a kérdés, hogy mit kenhetünk a gyermekek bőrére, muszáj mérlegelnünk az előnyöket és kockázatok. Ebben az esetben pedig semmiféle valós előnyt nem remélhetünk, így aztán szükségtelen rizikónak tesszük ki a gyerekeket” – hangsúlyozta a szakember.

A helyes gyerekkori bőrápolás

Hozzátette, fontos, hogy felnőttként jó példát mutassunk a gyerekeknek a bőr egészségének megőrzéséről. Mindezt persze anélkül, hogy túlságosan is fókuszba kerülne a külső megjelenésük, vagy hogy akár rossz szó érné a bőrük küllemét. Az semmiképpen sem cél ugyanis, hogy szorongást keltsünk bennük emiatt. „Ebben a korban a bőrápolásnak pusztán a funkcionalitásról kell szólnia: gyengéd tisztításról, hidratálásról, ha a bőr száraz, továbbá a fényvédelemről. Sem a balzsamos arclemosók, sem az illatosított termékek nem tesznek igazán jót a bőr védőrétegének” – magyarázta a szakember.

„Nincs semmi gond a jól megtervezett, kifejezetten gyerekbőrre készült termékekkel, ha valóban tudományos ismeretekre épülnek, és figyelembe veszik, miben különbözik a gyerekek bőre a felnőttekétől. A gond ezekkel az új márkákkal – köztük a hírességek által létrehozottakkal –, hogy inkább a marketing vezérli őket, nem a tudomány, és valójában nem sokat használnak a bőrnek” – szögezte le dr. Wedgeworth.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!