A felnőttkori pattanás okai

Ha már a 30-as éveinkben járunk, nem hitegethetjük tovább magunkat, jóval túlhaladtuk a tinédzserkori pattanások idejét. Nem foghatjuk tehát a hormonok tombolására, ha még mindig rendületlenül küzdünk a bőrhibákkal, hanem meg kell végre keresni a probléma gyökerét.

Rossz genetika vagy rossz szokások?

Peterman Krisztina mesterkozmetikus szerint a hajlamot a pattanásosságra valóban örökölhetjük. Ha tudjuk, hogy szüleink is küzdöttek bőrhibákkal felnőttként, akkor sajnos nagyobb a valószínűsége, hogy a mi bőrünk sem lesz makulátlan ennyi idősen. Azt azonban ne felejtsük el, hogy csak a hajlamot és a zsírosabb bőrtípust örököljük. Helyes bőrápolási szokásokkal és rendszeres kezeléssel sokat tehetünk a bőr állapotáért.

Na de mi a helyzet mégis a hormonokkal?

Serdülőkorban a hormonális változások hatására megnő a faggyútermelődés, a zsírosabb bőr pórusai pedig könnyebben eltömődnek, és részben ez is okozza a bőrhibák megjelenését. A hormonok később is hatással vannak bőrünk állapotára, így például menstruáció környékén és változókor idején is megváltozhat a bőr állapota. Ilyenkor gyakrabban jelentkeznek bőrhibák.

Fogamzásgátló és pattanások

A hormonális okokból megjelenő pattanások kezelésére bevált módszer a fogamzásgátlók szedése. Ez azonban nem lehet végleges megoldás, hiszen ha előbb nem is, a családtervezés idején biztosan mindenki abbahagyja a szedését. A helyzet ilyenkor sok esetben még rosszabb, mint előtte - mondta a szakértő. A hormonális ingadozás miatt a fogamzásgátló elhagyásának időszakában nagyon sokan küzdenek gyulladt pattanásokkal, ez az állapot akár hónapokig is eltarthat. Ilyenkor nagy türelemre van szükség, de megfelelő kezelésekkel a bőrt újra egyensúlyba tudjuk hozni, és a bőrhibák is szépen letisztulnak.

A felnőttkori pattanások kialakulásának hátterében meglepő okok is állhatnak
A felnőttkori pattanások kialakulásának hátterében meglepő okok is állhatnak

Smink, stressz és dohányzás

A túl olajos kozmetikumok elzárhatják a pórusokat, ami mitesszerek, pattanások megjelenéséhez is vezethet. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy számunkra melyik termékcsalád kozmetikumai lennének a megfelelőek, akkor kérjük kozmetikus segítségét a bőrtípusunknak megfelelő, kellemetlen "mellékhatásokat" nem okozó készítmények választásához. Talán észrevettük már, hogy stresszesebb időszakokban, vizsgák, munkahelyi konfliktusok miatt is pattanásosabb lehet a bőr, de a dohányzás is hajlamosító tényező.

8 természetes gyógymód a pattanás ellen Természetes gyógyhatású szerekkel és egy kis odafigyeléssel eredményesen kezelhetjük a pattanásokat. Lássuk, mi segíthet !

Bőratka a felnőttkori pattanások okozója?

A bőratka egy apró, szabad szemmel nem látható élősködő, amely a szőrtüszőkben él, és faggyúval táplálkozik. Kutatások szerint jelenléte fontos szerepet játszik a pattanások kialakulásában. A fokozott faggyútermelődés mellett a rossz higiéniai környezet is kedvező életfeltételeket biztosít az elterjedéséhez. A kozmetikus szerint nem lehetetlen megszabadulni tőlük, de kitartó, több hónapos odafigyelésre van hozzá szükség.

Az egyes atkák életciklusa ugyan mindössze 14-28 nap, ám mivel igen gyorsan szaporodnak, folyamatos utánpótlásuk biztosított. Ebbe a folyamatba a bőrflóra helyreállítását célzó kozmetikai kezeléssel, speciális hatóanyagokkal tudunk beavatkozni, így gyakorlatilag a megmaradásukhoz kedvezőtlen életfeltételeket teremtünk. Annak érdekében, hogy megelőzzük a panaszok kiújulását, egy teljes kúrát érdemes végigcsinálni, ami megközelítőleg három hónapot vesz igénybe.

Forrás: Dermatica

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!