+11° - +28°
Nincs front

Tudta, hogy a tészta alapvető böjti étel?

A húsvét nemcsak a kereszténység, hanem a tavasz legnagyobb gasztronómiai ünnepe is. Az ünnepkör kialakulása óta megszámlálhatatlan étkezéshez fűződő hagyomány kötődik hozzá, melyek a nagyböjti időszak elején, húsvét vasárnapja előtt hat héttel kezdődnek el.

A Nagyböjt többek között vallási és egészségi okok miatt alakult ki, egyrészt önfegyelemre és lemondásra tanít, másrészt szervezetünk gyógyításában is fontos szerepet játszik. A hagyomány mellett fontos, hogy a korszerű és egészséges táplálkozás elveire is figyeljünk, ízlésünknek, igényeinknek és pénztárcánknak megfelelően válogatva.

Böjti szokások

A húsvéti böjt hamvazószerdától húsvét vasárnapig tart. Szinte minden vallásban fontos szerepet tölt be, a buddhisták és a muzulmánok körében teljes lemondást igényel, rendszeres vagy többszörös "koplalást" javasol. A katolikus egyház Nagypéntekre ír elő kötelező böjtöt, a Nagyböjt többi napján a hívőkre bízza a lemondás idejét, mennyiségét és mivoltát.

A böjt nem fogyókúrás program, nem jelent teljes lemondást, célja nem az éhezés, hanem a fizikai és szellemi megtisztulás. Napjainkban viszont sokan inkább fogyás, illetve méregtelenítés céljából kezdenek bele a böjtölésbe.

Minden böjt során tartózkodni kell a feldolgozott, finomított élelmiszerektől, a húsoktól, és az állati eredetű fehérjéket tartalmazó élelmiszerektől, valamint a zsírban sült ételek is kerülendőek. Egyes kúrák teljes ideje alatt tiltott a szilárd táplálék bevitele a szervezet tehermentesítésének céljából.

Léböjt

A böjtölés egyik leginkább bevált módja a kizárólagos folyadékbevitel, amit léböjtnek nevezünk. A léböjtnek számos fajtája van, lehet napszakos, heti egy napos, három-négy napos, vagy akár 10 napos is, melyek különböző mértékű testtömeg csökkenést ígérnek. Bármelyik fajtája is kerül kiválasztásra, fontos, hogy az étrendben a szilárd táplálékot tartalmazó ételek a fokozatosság elvének megfelelően egy-egy étkezést kicserélve, napról-napra kerüljenek leépítésre.

A böjt megtörése is ugyanilyen figyelmet igényel, kezdetben a könnyen emészthető, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag szilárd táplálékok kerüljenek bevezetésre. Táplálkozás-élettani szempontból a méregtelenítő kúrák nem ajánlottak, ugyanis a kúra során a szervezet nem kap megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjét, így az egészség számára veszélyes hiányállapot alakulhat ki.

A tészta kiváló böjti étel

A húsvéti böjt hagyományának és az egészséges táplálkozásnak is megfelelő étel a tészta. A tésztafogyasztással kapcsolatban azonban számos tévhit terjedt el. Sokan a tésztát okolják az elhízás és a cukorbetegség kialakulásáért, azonban ezen népbetegségek elterjedése a XXI. századra tehető, míg a tésztafogyasztás jóval korábbról, a római időktől eredeztethető.

A tészta mediterrán étrend alapját képezi, a mindennapokban is fontos élelmiszer

A tészta mediterrán étrend alapját képezi, a mindennapokban is fontos élelmiszer


A tészta az Olaszországban és a Földközi-tenger menték élők körében is folytatott mediterrán étrend alapját képezi, ahol nem csak a böjtben, de a mindennapokban is fontos élelmiszer. Az európai országokban a hagyományos mediterrán étrend az egészséges táplálkozás egyik modellje. Több tudományos kutatás is kimutatta a tésztafogyasztás étrendbe iktatásának pozitív hatásait a mediterrán étrend keretein belül. Egy izraeli tanulmány a mediterrán étrend testtömegcsökkentő hatását vizsgálta, melyben kimutatták, hogy a mediterrán étrendet követők körében mutatkozott a legnagyobb mértékűnek a testtömeg csökkenés. Az étrend javította a szénhidrát-anyagcserét, és csökkentette a metabolikus szindróma kialakulásának rizikóját.

Tápanyagokban gazdag alapanyag

A száraztészta gabonafélék őrleményeiből, vízzel, tojással vagy anélkül, esetleg egyéb anyagok felhasználásával készül. A tojással készülő tészta gazdag vitamin- és ásványianyag-forrás. Vitaminok közül E-, A-, B1-, B2- és B6-vitamint tartalmaz nagyobb mennyiségben, ásványi anyagok közül pedig kalciumban, magnéziumban, káliumban, foszforban és vasban bővelkedik. Minél több tojással készül a tészta, annál nagyobb a fehérje-, zsír- és koleszterin-, valamint B1- és B2-vitamintartalma. A tojás komplett fehérjeforrás, tartalmazza a szervezet működéséhez szükséges összes aminosavat, így a tojással készült tészta fogyasztásával megelőzhető a hiányállapot kialakulása, melyre a böjt alatt fokozottan figyelni kell.

A durumbúzából készült tésztában általában nincs tojás. A durumbúzából készült tészták glikémiás indexe alacsonyabb, 30-50% között van, a belőle származó szénhidrát fokozatosan szívódik fel. Ez a tésztafajta a durumliszt miatt B-vitaminokban gazdagabb, nagyobb rosttartalmának köszönhetően csökkenti az éhségérzetet, ezáltal megkönnyítheti a böjt betartását, valamint elősegíti a megfelelő bélmozgást, segíthet pl. székrekedés rendezésében is. Ma már durumliszt és tojás keverékéből készült tészta is kapható, mely talán a legjobb választás, hiszen egyesíti a tojás és tápanyagokban gazdag durumliszt pozitív tulajdonságait.

A tészta táplálkozás-élettani szempontból is értékes összetevőket tartalmaz

A tészta táplálkozás-élettani szempontból is értékes összetevőket tartalmaz


Energia- és zsírszegény mártások

A tészta táplálkozás-élettani szempontból is értékes összetevőket tartalmaz és emellett a böjti étrendbe is kiválóan beilleszthető. Azonban nem mindegy, hogy mit-mivel fogyasztunk, nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő feltét kiválasztására. Egy nyers vagy párolt zöldségekkel, energia- és zsírszegény mártásokkal elkészített tészta bármikor helyet kaphat egy megfelelően összeállított energiaszegény étrendben. A húsos tészták helyett halas vagy más fehérjét tartalmazó "húspótló" zöldség kerülhet az asztalra. Ez lehet gombás, tofus (szójatúrós), spenótos, zöldborsós, vagy csicseriborsós tészta is. Ajánlatos a zöldfűszerek használata, a petrezselyem, a snidling, a kapor, a bazsalikom vagy a koriander fontos vitamin- és ásványianyag-források, elősegítik a könnyű emésztést, legtöbbjük egyben gyógynövény is. A hidegen sajtolt olajok használata pedig esszenciális zsírsavtartalmuk miatt előnyös. A tészta és a saláta együttes fogyasztása hamarabb vezet teltségérzethez, ezáltal kevesebb energia kerül elfogyasztásra.

A tészta fogyasztása bátran alkalmazható a böjti időszakban, a változatos és mértéktartó táplálkozás alapjaként.

Forrás: Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+11, +16 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a napos időben gyorsan melegszik a levegő, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag