Elnyűtt fogkefét használsz? Akár a fogaidat is elveszítheted

Az egészséges fogak és íny megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy legfeljebb háromhavonta lecseréld a fogkefédet.

Fogaink megőrzésében óriási szerep hárul a fogkefére, sokan mégsem fordítanak rá kellő figyelmet, nem ellenőrzik, nem cserélik elég gyakran. Pedig lehet egy fogkefe akármilyen jó minőségű, idővel elhasználódik, a sörtéi tönkremennek, lelapulnak, így pedig már nem képesek hatékonyan tisztítani. A makacs ételmaradék, lepedék és a kórokozók ilyenkor számos kellemetlen tünetet okozhatnak, sőt idővel akár még a fogak is kieshetnek.

megfogja a fogkefét a nő
Ha már szétállnak a sörték, inkább cseréld le a fogkeféd! Fotó: Getty Images

Mikor cseréljek fogkefét?

A Cleveland Clinic szakembereinek javaslata szerint legfeljebb három havonta, de ha a sörték elhajlanak, lelapulnak, akkor hamarabb. Így ugyanis nem képesek hatékonyan eltávolítani a lepedéket. Három hónap után ráadásul már annyi kórokozó halmozódhat fel rajta, hogy a fogmosás nem tisztít, hanem akár árthat is a száj egészségének. Erre a fogkefe kellemetlen szaga is figyelmeztethet, azt ugyanis a felszaporodó baktériumok okozzák. Mivel tehát a kórokozók megmaradnak a sörtéken, egy fertőző betegség után is cserélni kell a fogkefét, hogy ne fertőződj újra. Az elektromos fogkefék cserélhető fejeire is ugyanezek az alapelvek vonatkoznak: háromhavonta ajánlott cserélni őket.

Na és milyen legyen az új?

Válassz puha sörtéjűt! A túl kemény szálak károsíthatják az ínyt és a fogzománcot. Emellett jó, ha kényelmes a fogása, mert így könnyebben elérheted vele a száj minden szegletét. És bár csábító lehet a legolcsóbb termék, mondván mit tudhat egy drága fogkefe, az igazság az, hogy egy jó minőségű termék hosszabb távon hatékonyabb, így még anyagilag sem ró feltétlenül plusz terhet az emberre.

Ha nem cseréled ki időben

  1. Afta és különféle szájüregi fertőzések léphetnek fel.
  2. Baktériumok, vírusok és gombák szaporodhatnak el a szájban, ami kellemetlen szájszagot is okozhat.
  3. Az ételmaradékok, amelyeket egy elnyűtt fogkefe nem képes eltávolítani, plakkokká állhatnak össze, ami könnyedén fogszuvasodáshoz, ínygyulladáshoz vezethet. Később ez fogágybetegséget, sőt akár a fogak elvesztését is okozhatja.




ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!