Fogszuvasodás: az első jelek

A fogszuvasodást, vagyis a lyukas fogat a fogorvos nagyon könnyen észreveheti, akár szabad szemmel, akár röntgenfelvételen. Vannak olyan árulkodó jelek, amelyek minket is figyelmeztethetnek arra, hogy az egyik fogunkkal nincs minden rendben, érdemes minél előbb szakemberhez fordulni.

A fogszuvasodás tulajdonképpen a fog külső, kemény felületének sérülése, kilyukadása, mely egészen apró, szabad szemmel nem is nagyon látható lyukként indul, és esetenként akár a fog teljes elveszítéséhez is vezethet. A fogszuvasodás nem visszafordítható folyamat, ám ha időben orvoshoz fordulunk, akkor a fog roncsolódása megállítható.

Ha azonban nem kezelik, vagyis a sérült részt nem távolítják el és a lyukat nem tömik be, akkor a lyuk nemcsak folyamatosan növekszik, de állandó fájdalom, rágási nehézségek, fogérzékenység, sőt fertőzés is jelentkezhet. Mivel a fogak gyakran összeérnek, érintkeznek, nagyon könnyen előfordulhat, hogy a szuvasodás egyik fogról átterjed a mellette lévőre is. A fogszuvasodás kifejezés onnan ered, hogy régen azt gondolták, a fogat az azt rágó fogszú betegíti meg. Ma már tudjuk, hogy a fog "kilyukadása" összetett kémiai folyamat eredménye. Megelőzhetjük-e? Hogyan kezeljük? Mindent a fogszuvasodásról.

A fogszuvasodás okai

A fogszuvasodásnak sok oka lehet, a nem megfelelő szájhigiéniától kezdve a túl sok finomított cukrot tartalmazó étel és ital fogyasztásán át a szájban megtelepedő baktériumokig. Sajnos, a genetikai hátterünk is hozzájárulhat ahhoz, hogy milyen mértékben szuvasodnak a fogaink: vannak olyanok, akik egyszerűen hajlamosabbak erre.

A fogszuvasodást a fogorvos általában könnyen észreveszi a szokásos fogászati ellenőrzések során, akár szabad szemmel, a fogakról készített röntgenfelvételen, vagy éppen a fogak "megütögetésével", vagyis a tapintás segítségével, mellyel megállapíthatóak, hogy mely területek puhábbak, hol van elvékonyodva a fogzománc.

fogszuvasodás
A fogszuvasodást érdemes minél előbb kezelni

Esetenként azonban mi magunk is gyaníthatjuk, hogy lyukas a fogunk. Mivel ez általában hosszadalmas folyamat, a korai időszakban nem mindig jelentkeznek tünetek, csak akkor, amikor már a szuvasodás kiterjedtebb, mélyebb. A tüneteket sokszor azok vehetik észre, akik egyébként ritkábban járnak fogászati ellenőrzésre.

Árulkodó jelek

A fogszuvasodás tünetei függnek attól is, hogy hol helyezkedik el a lyuk, melyik fogat érinti. A leggyakoribb tünetek közé tartozik a fogfájás , a fog érzékenysége (főleg hideg, meleg vagy édes ételek, italok fogyasztásakor jelentkező, nyilalló fájdalom formájában), a fog felületén észrevehető pöttyök vagy éppen jól látható lyukak, a fog vagy annak részeinek elszíneződése, barnás, fekete vagy fehér foltok (a foltok lehetnek opálosak, mattak is), a harapásra, rágásra jelentkező fogfájás. Előfordulhat az is, hogy az ételmaradványok beletapadnak a lyukakba.

A fogak oldalánál jelentkező fogszuvasodás jele lehet az is, hogy a fogközök tisztításához használt fogselyem bolyhosodik. Súlyosabb esetben, kiterjedett fogszuvasodásnál ezek mellett a tünetek mellett a fog törése is előfordulhat, vagyis egy-egy kisebb, nagyobb darab letörhet belőle. A fogakat megtámadó baktériumok, illetve a lyukakba ragadt ételmaradékok miatt rossz szájszag is jelentkezhet.

Ha ezeket a tüneteket érzékeljük, haladéktalanul keressük fel a fogorvosunkat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!