Miért olyan egészséges az olívaolaj?

Az olívabogyók színe az érettségtől függ, nem a fajtától. Mindegy az is, hogy milyen fajtájúak, spanyol táplálkozástudományi szakemberek ugyanis naponta több bogyó elfogyasztását javasolják.

Az olajfa (Olea europaea) a Mediterráneum, azaz a Földközi-tenger környékének egyik legrégebben ismert növénye. Már a Biblia és a Korán is említi. A görög mitológiában is szerepet kapott: a bölcsesség istennője, Athéné, lándzsáját a földbe vágta, és ebből olívafa nőtt ki. (Más variációk szerint egyszerűen csak elültette a magot, abból nőtt az olajfa, amelynek a levelei egyébként lándzsa alakúak, márpedig Athénét szívesen ábrázolták lándzsájával – ez lehet a megfeleltetés „növénytani” alapja.) Annyi bizonyos, hogy a görögök számára „szent” volt ez a fa, Homérosz például folyékony aranynak nevezte .

A mediterrán diéta közismerten egészséges, nemrég azonban kiderült, hogy az ilyen étrendre jellemző olívaolaj használata ráadásul még a csontoknak is jót tesz, hogyan? Gesundheit.de német internetes oldal. De mi is a különlegessége az olívának? Mind a mai napig a béke és a jólét jelképe – de az egészséges életmódhoz is hozzátartozik: a spanyol táplálkozástudományi társaság szerint hét darab olívabogyót fogyasszunk el minden nap: ennyi egy felnőtt ideális adagja. Az sem számít, hogy milyen fajtát fogyasztunk. A változatosság ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a legkülönbözőbb ételekhez használjuk fel az olajbogyót vagy az olívaolajat. A bogyók színét egyébként nem a fajtájuk, hanem az érettségük határozza meg. A zöldet még éretlenül szedik le, majd az éréskor előbb viola, majd fekete színűvé válik a termés. Ha sós páclébe teszünk zöld olívabogyót, akkor enyhül a keserű íz. A fekete olívabogyók általában átesnek egy tejsavas erjesztésen. Különösen kedveltek a mandulával, fokhagymával és fetával töltött olívabogyók. Gyógynövényekkel és fűszerekkel is párosítják a bogyókat vagy az olajat, de lehet belőle fagylaltot vagy pudingot is csinálni! Berlin egyik legmenőbb fagylaltozójában például egy gombóc olívaolajból készült fagylalt 1,50 euróba kerül – 2014-es tavaszi árak szerint -, vagyis körülbelül ötszáz forintért meg is kóstolhatjuk ezt a Berliner Zeitung szerint. Mitől egészséges az olívaolaj? Az olívabogyóban hatalmas mennyiségű olajsav van – pontosabban olajsavakról van szó. Ezek telítetlen zsírsavak, amelyek pozitívan hatnak a vérzsír-értékekre. Ezen kívül A- és E-vitamint tartalmaznak, foszfátot, mangánt, magnéziumot, oleinsavat (ezt szokták olajsavnak is nevezni). Linolsav is van bennük, ami egy telítetlen karbonsav. A linolsav székrekedés és epekő ellen jó. Az E-vitamin a vér koleszterinjét védi az oxidatív elváltozásoktól. A fekete olívabogyók könnyebben emészthetők, nagyobb a vitamintartalmuk, és több antioxidáns és béta-karotin van bennük, mint a zöldekben. Az olívaolajat sokszor külsőleg használják: a bőr kiszáradása, psoriasis és ekcéma ellen is hatásos lehet. Hajápolásra és fürdéshez is szokták használni. Hogyan tároljuk az olívaolajat és a bogyókat? Olajba mártva a bogyók sokáig tárolhatók hűtőszekrényben. Olaj nélkül azonban csak pár napig tartanak ki. Az olívaolaj a sötétet és a hűvöset szereti. A felnyitott flakont, üveget nyolc héten belül ajánlatos felhasználni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
alacsony vércukorszint
Jelek, hogy bezuhan a vércukorszint éjszaka – Még reggel is lehet érezni
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
Mindenki ezt issza télen, pedig többet árt vele, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: -1 °C

Általában borult, egyes részeken továbbra is párás, ködös marad az idő, legfeljebb kisebb szakadozások fordulhatnak elő. Kora délelőttig inkább még csak szitálás, ónos szitálás lehet, napközben már gyenge eső, helyenként akár ónos eső is kialakulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de néhol ennél enyhébb lehet az idő. Késő estére -2 és +5 fok közé hűl le a levegő. Ma kettős fronthatás várható, egy mediterrán ciklon érkezése miatt.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

teszt
Tényleg pótolható a heti alváshiány a hétvégi lustálkodással?

Tudod, hogyan hat az alvásodra a koffein, a késői vacsora vagy a sok képernyőzés? Teszteld tudásodat!