Psziché
Alrovatok
Újabb területen kell zéró tolerancia
Online játékot fejlesztett az iskolai erőszak visszaszorítására a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) a Cartoon Network televíziós csatorna idei, bántalmazás elleni kampányának részeként - közölte Kiss-Monok Ágnes, a csatorna kommunikációs képviselője.
Párra várva - 40 körül
Amikor nemrég arról írtam egy bejegyzésben, hogy várom, hogy újra rám találjon a szerelem, és immár egy érettebb kapcsolatban merülhessek el, őszintén meglepett, amikor az egyik férfi kommentelő megjegyezte, mennyire optimista vagyok. Hiszen közel a 40-hez, túl a virágkoron ki a csuda is választana már engem...
Leventén is segíthet a legdrágább gyógyszer
Zente után most egy másik kisfiúért fogott össze az ország. A másfél éves Levente szintén gerincvelői izomsorvadásban szenved, állapotán pedig csak a világ legdrágább gyógyszere, a Zolgensma segíthetne. A kezeléshez szükséges 700 millió forintnak pár napon belül kellene összegyűlnie.
Az e-cigaretta alig ismert veszélye
Aránytalanul nagy számban érinti a fiatalokat az e-cigarettával összefüggő tüdőbetegség - hívta fel a figyelmet az amerikai járványügyi központ (CDC), amely hétfőn tette közzé első jelentését az e-cigarettával összefüggő tüdőt károsító betegségekről.
Vibrátorral kezelték a férfiakat
Kétségkívül sok örömet tud okozni, bár még mindig tabu beszélni róla, ki és mennyit használja. A vibrátor mostanra az egyik legnépszerűbb szexuális segédeszköz lett, legelső változatát több ezer évvel ezelőtt készítették el. Történetét számos tévhit tarkítja - nem igaz például, hogy feltalálója hisztériás nők kezelésére alkalmazta -, de ezek talán csak még érdekesebbé teszik. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan alakult a sorsa megszületésétől napjainkig.
Az ország döntő részén borult, párás, több helyen tartósan ködös időre számíthatunk (zúzmarával), délnyugaton ugyanakkor kevesebb felhő valószínű. Ónos szitálás, szitálás bármikor előfordulhat, majd késő délutántól egyre többfelé várható jellemzően gyenge intenzitású ónos eső. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -4 és +1 fok között alakul, de délnyugaton ennél jóval enyhébb időre számíthatunk, a határvidéken 10 fok körüli csúcsértékek is előfordulhatnak.Késő estére -5 és +4 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.