Idős korban ezért jó a szex

Több mint hatezer, ötven év fölötti ember bevonásával készült az a kutatás, amely megvizsgálta, hogy milyen hatással van az egészséges szexuális élet e korosztály rövid távú memóriájára.

A kutatásban részt vevő férfiak és nők memóriateszteket csináltak, illetve kérdőíveket töltöttek ki az egészségi állapotukra, a táplálkozási szokásaikra, illetve a partnerükhöz fűződő érzelmi kapcsolatukra vonatkozóan. Az első tesztelés 2012-ben, a másik pedig két évvel később történt, a szakemberek pedig összehasonlították az eredményeket, hogy kiderüljön, változott-e valami az eltelt időszak alatt.

Árt a kapcsolatnak, ha fáradtan szexelünk? Részletekért kattintson !

Összességében arra jutottak, hogy a kísérletben részt vevő, ötven fölötti emberek memóriája romlott. Viszont azok az alanyok, akik gyakrabban éltek nemi életet, szorosabb érzelmi kapcsolatban álltak a párjukkal, illetve mélyebb érzéseket éltek át szeretkezés közben, jobban teljesítettek a memóriateszteken a többieknél.

A szex stimulálja a hippokampuszt
A szex stimulálja a hippokampuszt

A rendszeres, egészséges nemi életet csak a rövid távú memóriakészség változásaival sikerült kapcsolatba hozni, a hosszú távúval viszont nem. A kutatást végző szakértők úgy gondolják, hogy a szex stimulálja a hippokampuszt, és ez az agyi terület nagyon fontos szerepet játszik a memória működésében.

Az egészséges szexuális életnek egyébként számos más egészségügyi előnye is van. Jobb lesz tőle a kedélyállapot, serkenti az oxitocintermelést, ezáltal nemcsak a partnerek közötti kötődést erősíti, hanem a stressz csökkentésében is nagyon hatékony. Azt is kutatások igazolják, hogy akik hetente legalább egyszer nemi életet élnek, erősebb az immunrendszerük, és ritkábban lesznek betegek. Emellett a férfiak esetében a prosztatarák kialakulásának esélyét is csökkentheti.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.