Így hat a nőkre az online társkeresés

Az internetes társkeresés több előnnyel is jár a nők számára - állítja egy új kutatás.

Mit jelent a dating burnout, azaz a randizás miatti kiégés? Részletek itt.

Az 1950-es évektől egészen a mostani évtizedig elsősorban baráti társaságokon keresztül találtak egymára a párok az Egyesült Államokban. A 2015-ös év környékén azonban átvette a vezető szerepet az online ismerkedés - idézi a Qubit a Tyro Partners nevű New York-i piackutató intézet tanulmányát. A 2017-es adatok szerint az amerikai párok közel 40 százaléka az interneten talál egymásra, valamivel több mint negyedük bárokban és éttermekben, míg egyötödük barátokon keresztül.

Mára az online ismerkedés vette át a vezető szerepet a párkeresés terén
Mára az online ismerkedés vette át a vezető szerepet a párkeresés terén. Fotó: iStock

A világháló szerepe mindazonáltal nem csupán a társkeresés módjának megváltozásában érhető tetten. Mint a kutatásból kiderült, ez a színtér egyfelől javítja a nők biztonságérzetét, hiszen nem fizikai veszélytől tartaniuk egy-egy ismeretlennel való kapcsolatfelvétel során, másfelől pedig az egyszerre beérkező több felkérés révén nagyobb merítésből is válogathatnak.

Mint azt a Qubit írja, Melanie Li-Wen Long és Anne Campbell brit kutatók 2015-ben jelentettek meg egy tanulmányt a nők párválasztásának evolúciójáról. Ebben arra a következtetésre jutottak, hogy a nők sokáig inkább választottak kevésbé ideális társat maguknak, így biztosítva, hogy időben sikerüljön megállapodniuk és családot alapítaniuk. Az online társkeresők segítségével viszont a legjobb párjelöltek közül válogathatnak, miközben nem is kell senkit szemtől szemben visszautasítaniuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?